A csúcsok után jövőre zuhanhat az árupiac
Annak ellenére, hogy az ezüstön kívül mindhárom főbb nemesfém – arany, platina palládium – ára csúcsot döntött tegnap, igen szkeptikusak a szakértők a nyersanyagpiacok jövőjével kapcsolatban. Míg a palládium értéke egy nap alatt közel 37 dollárral nőtt, az elkövetkezőkben a nyersolaj ára jelentősen gyengülhet, egyes színesfémeké (réz, nikkel, cink) pedig akár 40 százalékkal is eshet annak köszönhetően, hogy a kínálat nagyobb, a kereslet pedig várhatóan kisebb ütemben nő majd. A brent nyersolaj hordónkénti ára például már ez év decemberében 50 dollárra visszakozhat a május eleji közel 75 dolláros rekordról, és 2007 végére tovább mérséklődhet 45 dollárra a Bloomberg egy londoni elemző tanulmánya szerint.
Az USA gazdasági növekedése valószínűleg lelassul, és a kínai beruházások lendülete is veszít az erejéből. (A pekingi központi bank áprilisban váratlanul 5,58-ról 5,85 százalékra emelte az egyéves kölcsönkamatlábat.) Ugyanakkor csak nyersolajból jelentős kapacitásbővítések várhatók a következő másfél évben Angolában, Brazíliában, Kanadában, Oroszországban és a Kaszpi-tenger térségében, ezért a következő években is számítani lehet a nyersanyagárak csökkenésére.
A nyersolaj, a réz, valamint a cink jegyzései rekordokat döntöttek ebben az évben a hiányspekulációktól és a részvényektől, kötvényektől a nyersanyagok felé forduló befektetők felfutott keresletétől sarkallva. A réz és cink mintegy háromnegyedével, a nikkel is közel 50 százalékkal drágult Londonban. VG


