BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Egis és a Magyar Telekom miatt esett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,60 pontos csökkenéssel, 25.145,78 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,62 százalékos csökkenés.

Ma publikálta az Egis és a Rába első negyedéves eredményeit. Utóbbinak üzleti eredménye plusszosra sikerült hosszú idő után, de ennek jótékony hatása a részvényárfolyamra már korábban beárazódott, így ma mindössze 70 milliós forgalmat generáltak az érdeklődők. A Rába kurzusa némi csökkenést követően 828 forint. Az Egis jelentése viszont negatívan hatott, a Richter kedvező gyorsjelentése utáni optimista hangulat megszűnt és az eladók domináltak a kisebbik tőzsdei gyógyszertársaság részvényeinek piacán. Az Egis végül 4%-os csökkenéssel 32475 forintig esett átlag feletti forgalommal. Nagyobb mértékű eséstől csak a nap végén érkező vételek mentették meg a papírt.

 

A Richter piacán is erős volt a forgalom, így a gyógyszeripar a 22 milliárdos összforgalom egyharmadát adta. A MOL és az OTP átlagos üzletmenetet bonyolított, az olajcég a szektorhangulatnak köszönhetően stabilizálódott és 0,8%-os emelkedéssel 25345 forinton zárta a napot. A bankrészvény kereskedése végül 8229 forinton, 0,8%-os eséssel fejeződött be.

 

Ma látott napvilágot a hír, mely szerint a PannonPlast elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy bevásároljon Synergon részvényekből. Különösebb piaci reakciót nem váltott ki egyik részvény esetében sem. A műanyagipari részvény forgalmát egy önkötés adta, árfolyama 3000 forint lett a záróban, míg a Synergon a kezdeti lendületet követően csupán 0,5%-os drágulást könyvelhetett el.

 

Az MTelekom jókora részt vállalt a BUX csökkenésében. A távközlés reprezentánsa egészen 960 forintig csúszott le, zárója 965 forint (-2%) lett. Így a benchmark index félszázalékos esést követően 25145 ponton állapodott meg, ám a BUX0612 szereplői további esésre már nem számítanak holnap, annak ellenére, hogy az esti órákban várhatóan 25 bázispontos kamatemelést hajt végre a FED. Az elszámolóár 25620 pont lett.

D(["mb","\\n

 
A Humet hozott némi izgalmat befektetőinek, mivel egy nagyobb eladónak \\nköszönhetően 10 percre fel is kellett függeszteni kereskedését. Nap végére \\nfelküzdötte magát 66 forintig, ám ez így is 12%-os esést \\njelent.

);

D(["ce"]);

D(["ms","1f0"]

);

//-->

 

A Humet hozott némi izgalmat befektetőinek, mivel egy nagyobb eladónak köszönhetően 10 percre fel is kellett függeszteni kereskedését. Nap végére felküzdötte magát 66 forintig, ám ez így is 12%-os esést jelent. (Tőzsdefórum)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.