BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BUX: Végre egy nap, ami nem a zuhanásról szól

Jelentős mértékben javítani tudott a mai napon a Mol, de a többi vezető részvény árfolyama is felfelé mozgott. Az erősödés a délelőtti bizonytalankodást követően - amikor 20.618 pontig becsúszott az index, s az olajpapír a 19.850 forintos árfolyamot is megjárta - két óra után indult határozott emelkedésnek egészen a 21.321 pontos zárószintig, mely napi csúcs is egyben. A nyugat-európai és a régiós mutatók is hasonló pályát jártak be, egyre növelve lendületüket. Az összforgalom ugyanakkor visszaesett a BÉT-en az előző napok kiemelkedő szintjeihez képest: 30,4 milliárd forintot tett ki. A tőzsdemutató végül két százalékkal gyarapodott. A vezető részvények közül a Mol 4,2%-kal ugrott meg 20.865 forintra, az OTP 1,8%-kal 6970 forintra, a Richter fél százalékkal 41.300 forintra, míg az MTelekom 1,1%-kal 850 forintra. A legnagyobb forgalma a bankpapírnak volt 12 milliárd forinttal. A Fotexben ma likvidálások zajlottak, végül aztán árfolyama nyolc százalékkal zuhant 529 forintra, miközben forgalma 1,9 milliárd forintot tett ki. Ez még az Egis egymilliárdjánál is magasabb volt, mely 2,6%-kal rántotta le az árfolyamát 28.000 forintra. Közel egymilliárdos forgalom alakult ki a Graphisoftban, mely 3,9%-kal szakadt 1855 forintra. A BorsodChem viszont tovább emelkedett, méghozzá öt százalékkal 2395 forintra. (Tőzsdefórum)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.