BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Duplázott tavaly az Uniqa

Az eddigi legsikeresebb évét zárhatta az Uniqa Biztosító, a 2005-ben realizált 2,293 milliárd forintos adózás előtti eredmény közel duplája az előző évinek, míg a leányvállalatokkal karöltve 3,221 milliárdos profitot értek el – jelentette be Othmar Michl vezérigazgató pénteki tájékoztatóján. Ez évre a biztosító terveiben – leányvállalatok nélkül – 2,5 milliárd forintot meghaladó adó előtti nyereség szerepel – hangzott el.

Az első negyedév biztatóan alakult, a nem életági díjbevétel több mint 11 százalékkal, 7,749 milliárdra, az életági pedig 83 százalékkal, 4,089 milliárdra bővült. (Az életágon belül az egyszeri díjbevételek 2,431 milliárdot tettek ki.)

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, lakás- és baleset-biztosítás és assistance – az év első három hónapjában ezen szegmensek értek el kimagasló teljesítményt, s ez egyúttal a tavalyi évet jellemző tendencia folytatását is jelenti. A nem életbiztosítási piacon az Uniqa stabilan őrzi ötödik helyét, s mint Ertl Pál igazgatósági tag rámutatott: a kgfb-piacon az első negyedév minden idők legnagyobb eredményét hozta. A díjbevétel közel 40 százalékkal ugrott meg, ennek hátterében egyrészt a néhány kiemelt ügyfélszegmensre való koncentrálás s ennek megfelelően versenyképes árak nyújtása, másfelől a márkakereskedőkkel kiegyensúlyozottá váló kapcsolatuk húzódik meg. Tavaly több mint 87 ezer kgfb-ügyfelet sikerült szerezniük, a várakozások szerint az idén a 100 ezret is meghaladná a számuk.

Ami a másik két, kimagasló teljesítményt elért szegmenst illeti: a lakásbiztosítási ágazat a tavalyi 21 százalékos bővülést követően közel 14 százalékkal tudott erősíteni az idén, míg a baleset-biztosítás terén az év első három hónapjában 36,2 százalékos emelkedést produkált a tavalyi 22 százalékot követően. Az életbiztosítási piacon javítani tudott piaci részesedésén az Uniqa, az első negyedév végén már 4,5 százalékos szeletet hasított ki a biztosító.

Ez év végére az 50 százalékos ismertség elérése a cél a lakosság körében: ennek érdekében az Uniqa új szlogent vezet be, és elindította a Vital Klubot, amely az egészséges életmód ösztönzéséhez és a egészségmegőrzéshez kínál átfogó programot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.