BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyelőre kivár a bécsi tőzsde

A Deutsche Börse (DBAG) újabb fúziós ajánlatot tett az Euronextre, amely számára egyre valószínűtlenebb, hogy megkaparinthatja a Londoni Értéktőzsdét (LSE), miután az amerikai Nasdaq az elmúlt heti részvényvásárlásával 22,7 százalékra növelte részesedését az LSE-ben, és ezzel a legnagyobb részvénytulajdonos lett.

A frankfurti börze ugyanakkor komoly engedményekkel próbálja egyesülésre csábítani a még mindig vonakodó franciákat, felajánlották ugyanis, hogy az Euronext nevezheti ki a francia–német tőzsde felügyelőtestületének felét. A Financial Times úgy tudja, hogy a német javaslatcsomagot ezen a héten vitatják meg Párizsban, és felvetik a két börze éves közgyűlésén is. A javaslat az árra is kitér: egyes értesülések szerint ez részvénycserével bonyolódhat le, a két társaság elmúlt három vagy hat hónapjának átlagos napi részvényárát véve alapul. A német terv ugyanakkor nem zárja ki a készpénzes átvételt sem. Amennyiben az Euronext és a Deutsche Börse egyesülne, úgy a közös tőzsde kapitalizációja egymilliárd euróval haladná meg a LSE-ét.

Az Euronext nem kommentálta a hírt, csupán annyit közölt, több konszolidáció lehetőségét is vizsgálja. Az Euronext 30-35 százalékát birtokló részvényesi csoport – amely szintén tulajdonos a Deutsche Börsében – a francia–német fúziót szorgalmazza. Néhány hete azonban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint titkos tárgyalások folynak az LSE és az Euronext között egy esetleges részvénycserés összeolvadásról, sőt kiderült, a Chicagói Árutőzsdével is tárgyalnak egy esetleges együttműködésről.

Az öreg kontinens többi tőzsdéje sem ül ölbe tett kézzel. A Deutsche Börse kapitalizációjától csupán 500 milliárd dollárral elmaradó, a koppenhágai, stockholmi, helsinki, rigai, tallinni és vilniusi tőzsdéket összefogó OMX egyik vezetője alig egy hónapja hivatalosan felkereste a Szófiai Értéktőzsdét, mondván, komolyan érdeklődik az abban lévő állami tulajdon megvásárlásáról. Akkoriban Ivailo Kalfin bolgár miniszterelnök-helyettes is megerősítette: az állam kész értékesíteni a bolgár tőzsde állami részesedését (44 százalék). Az északi részvénypiac 80 százalékát tulajdonló OMX és a Szófiai Értéktőzsde esetleges fúziója magyar szemszögből azért is érdekes, mivel a bécsi tőzsde már együttműködési megállapodást kötött Szófiával.

S milyen irányban terjeszkedhet a Bécs–Budapest tengely? Korábban Varsóval képzelték el az erősítésüket, ám erre várni kell: a Varsói Értéktőzsde pénteken hivatalosan azt közölte a Világgazdasággal, hogy az erre az évre tervezett privatizációt elhalasztották. Prága sem mutatkozik igazi partnernek a szorosabb együttműködésben, hiszen mint lapunkkal közölték: az ottani börze nem kíván csatlakozni semmiféle tőzsdeszövetséghez, nem hiszik, hogy ez bármilyen előnnyel járna részvényeseik számára.

A Wiener Börse a Budapesti Értéktőzsde és Árutőzsde feletti irányítás megszerzése után komolyabb lépéseket nem tett a régiónkban. Egy-egy együttműködési szerződésről lehet hallani, ilyen például, hogy Bukaresttel közösen számolják és publikálják a ROTX-mutatót (a legaktívabb román részvényeket tartalmazó index), Zágrábbal pedig a konkrét együttműködés életbe léptetése hamarosan várható. Az idén a belgrádi és a szarajevói tőzsdékkel született együttműködési egyezmény, egy szó-fiai megállapodás értelmében pedig a balkáni ország tőzsdéjén forgó részvények egyes szlovén, horvát és román papírokkal együtt Bécs közreműködésével alkotják a SETX-et, a délkelet-európai indexet.



Bécs potenciált lát a régióban

Michael Buhl, a Wiener Börse elnöke szerint egyelőre túl korai lenne bármit is mondani az esetleges szövetségekről. Mint lapunkkal közölte: ha a kelet-közép-európai tőzsdék szorosan együttműködnek, akkor képesek lesznek megerősíteni pozíciójukat a „régiók Európájában”, a börzék szerepe pedig kiemelkedő lehet a gazdaságok fejlődésében, mivel friss tőkét tudnak szerezni.

Buhl kiemelte: a közép-európai tőzsdék hatalmas potenciált hordoznak, például az elmúlt két évben Horvát-, Csehországban és Magyarországon a tőzsdei kapitalizáció kétszeresére, Lengyelországban háromszorosára nőtt.

Leszögezte: a BÉT-tel kötött együttműködés a sarokköve egy lehetséges régiós tőzsdeszövetségnek, s főleg közép- és délkelet-európai börzékkel tárgyalnak.

Buhl kiemelte: a közép-európai tőzsdék hatalmas potenciált hordoznak, például az elmúlt két évben Horvát-, Csehországban és Magyarországon a tőzsdei kapitalizáció kétszeresére, Lengyelországban háromszorosára nőtt.

Leszögezte: a BÉT-tel kötött együttműködés a sarokköve egy lehetséges régiós tőzsdeszövetségnek, s főleg közép- és délkelet-európai börzékkel tárgyalnak.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.