BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödéssel kezdett a forint

Külső és belső okokkal magyarázzák a hazai piaci szakértők a forint tegnapi meglepetésszerű erősödését. A nemzeti fizetőeszköz 260-260,30 körüli szinten kezdte a hetet az euróval szemben, ám a nyitás után nem sokkal már 259-en forgott a parketten, s ez egyúttal két hónapos csúcsot jelent. S bár egyes elemzők úgy vélték, hogy akár a 259-es szint alá is benézhet a forint kurzusa, a délutáni órákban némi gyengülés következett be, s bár visszacsúszott a nap eleji 260-as szintjére, 259,50/60 magasságában zárta a napot.

A külső környezet támogatónak bizonyult az elmúlt időszakban, a forint kurzusára mind a Fed kamatemelési ciklusának módosulása, mind az euró/dollár keresztárfolyam alakulása kedvezően hatott – fogalmazott Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője. Szinte kész tényként kezelik a piaci szereplők, hogy a Fed nyílt piaci bizottsága szerdán 25 bázisponttal, öt százalékra emeli az alapkamatot, ám azt már valamivel nagyobb bizonytalanság övezi, hogy a júniusban várható újabb növelés már a kamatemelési ciklus végét jelenti-e, avagy újabb szigorítás következik. A dollár kurzusa mindenesetre „megsínylette” ezt a hangulatot, ám ami rossz a zöldhasúnak, az kedvező a régió valutáinak. Ennek a számlájára írható a forint erősödése is, illetve, hogy a cseh korona történelmi csúcsot ért el az euróval szemben, áttörte a 28,21-os szintet. Ami a belső folyamatokat illeti, megnyugtatta a piacokat, hogy a kormányoldalról olyan nyilatkozatok látnak napvilágot, miszerint rövid időn belül intézkedések várhatók az államháztartás rendbetételére. Rövid távon kicsi az esélye annak, hogy érdemben – akár a 255-ös szint alá – erősödjön a forint jegyzése, hiszen még mindig sok a bizonytalansági tényező – véli Trippon Mariann.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.