Exportfaktoring: kevesen használják
Az exportfakto-ring-szolgáltatás igen csekély szeletet hasít ki a magyar piacon – a tavalyi 19 milliárd forintos forgalom alig négyszázalékos arányt takar –, ez abból a szempontból furcsának tűnhet, hogy a hazai kis- és középvállalatok exportja a több száz milliárd forintot is elérheti. Igaz, az exportfaktoring aránya a fejlett piacokon is eltörpül a belföldi mellett, az európai átlag azonban magasabb a hazainál: nyolc százalék.
A nemzetközi faktoring alacsony súlyát abban látja Csáki Ferenc, a szegmensben 80 százalékos piaci részesedésű Magyar Factor vezérigazgatója, hogy a nemzetközi porondra kimerészkedő kkv-k közül sokan nem is ismerik ezt a finanszírozási módot, illetve a drágább díjak is visszatartó erőt jelenthetnek. A belföldi faktordíjakhoz képest átlagosan 30-40 százalékkal többet, azaz 0,8–1,3 százalékot kell fizetnie az ügyfélnek, hiszen a konstrukcióban a célországban működő faktorcég vagy hitelbiztosító is részt vesz. Azt viszont a legtöbben nem veszik figyelembe, hogy ezzel a konstrukcióval egyrészt az exportáló száz százalékban biztosította a követelését, másfelől megszabadul a késedelmes vagy nemfizetés esetén felmerülő behajtási procedúrától is.
Autóipar, kereskedelem, áruexport – döntően az ezzel foglalkozó vállalkozások veszik igénybe a faktorcégek szolgáltatását, ám volt aki megjegyezte, ügyfélkörében cserépkályha-építéssel foglalkozó társaság is akadt.
Az exportfaktoring terén kis ütemű bővüléssel számol Csáki Ferenc. Az Erste Faktor, amelynek összportfólióján belül alig két százalékot tesz ki az exportfaktoring, sem lát jelentős növekedési potenciált ebben a szegmensben, mivel – mint Stickl László ügyvezető igazgató fogalmazott – a külföldi vevőket sokkal nehezebb kockázatilag megfogni. Az exportfaktoring részarányának mérsékelt növekedésére számít Horváth Gábor, az erre a piacra tavaly belépett CIB Faktor főosztályvezetője is, ám több társaságnál ennél komolyabb bővüléssel számolnak. A Global Faktornál a tervek szerint ez év végére öt-tíz százalékra sikerül feltornázni az arányát a portfólión belül – mondta Zoller Róbert elnök-vezérigazgató. Az MKB Banknál különféle speciális konstrukciókkal (például Mehib-biztosítás alkalmazásával) a belföldi faktoringhoz hasonló árazású konstrukciót kínálnak az ügyfeleknek. A Centrál Faktor pedig hamarosan elindítja exportfaktoring-szolgáltatását, ezt részben az ügyfelek részéről érzékelhető igénnyel magyarázta Rátkai Tamás vezérigazgató. VG
Az exportfaktoring előnyei
Az exportált szolgáltatás ellenértékéhez a vállalkozás azonnal hozzájuthatA külföldi vevő esetleges nemfizetése esetén pénzéhez juthat a szállító
A külföldi vevő esetleges nemfizetése esetén pénzéhez juthat a szállító-->


