Faktorpiac: dinamikus bővülés
Biztató tendenciának tekinthető az is, hogy a forgalom növekedése nem csupán a nagyobb értékű ügyletek, hanem az egyre inkább erősödő ügyfél-akvizícióval függ össze. Az MKB Bank ez évben az ügyfélszám megkétszereződésével számol, s mint Molnár Tamás főosztályvezető hangsúlyozta: az ügyfél-akvizíció döntő többségében új faktoringügyfelet is jelent, azaz nem jellemző, hogy a faktorcégek egymás kárára szereznek új klienseket. Az Erste Faktor ügyvezető igazgatója, Stickl László is az ügyfélkör bővülésével számol, s hasonlóan nyilatkozott Íjgyártóné Ivanics Krisztina, a Budapest Bank termékmenedzsere is, mondván, egyre több vállalkozás ismeri fel a faktorálásban rejlő lehetőségeket: ügyfeleik 50 százaléka most kezdi igénybe venni a szolgáltatást. A CIB Faktor új klienseinek egy része is csak most „debütált” a faktorpiacon, ám Horváth Gábor főosztályvezető megjegyezte: vannak, akik más társaságoktól jöttek át.
Ami a nem banki hátterű faktorcégeket illeti, meglehetősen vegyes a kép. A Centrál Faktor a következő egy évben ügyfeleinek számát 50 százalékkal tervezi növelni, ám a piac egyik legnagyobb szereplője, a Magyar Factor megérzi a bankok agresszív ügyfél-akvizícióját. Mint Csáki Ferenc vezérigazgató fogalmazott: a „monokulturális” faktorcégek sokszor tehetetlenek a bankok komplex kínálatával, illetve a hitelintézeti faktortársaságok terjeszkedését támogató banki politikával szemben. Ezek a cégek esetenként árukapcsolással kényszerítik a vállalatokat partnerváltásra, s korántsem azzal, hogy kedvezőbbek, avagy rugalmasabbak lennének az ajánlataik.
Kereskedelem, gépgyártás, feldolgozóipar – a legtöbb faktortársaság az idén ezekben a szegmensekben számít átlagot meghaladó növekedésre. Az MKB Bank főosztályvezetője az említett szektorok mellett a mezőgazdaság terén is nagyobb ugrással számol, míg a Centrál Faktor vezérigazgatója, Rátkai Tamás szerint elsősorban azokban a szegmensekben lehet a legjelentősebb bővülés, amelyek az állami beruházásokhoz, megrendelésekhez kötődnek, ez főként az építőipart jelenti. A Budapest Bank termékmenedzsere pedig úgy látja: az exportáló középvállalkozások körében is nőhet az érdeklődés a finanszírozás iránt.
Az erre az évre prognosztizált 20-30 százalékos növekedés megvalósulása több szakember szerint a Hitelgarancia (HG) Zrt. és az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHA) közreműködésével kidolgozott konstrukció sikerétől is függ. Rédei Gabriella véleménye szerint a szervezet szerepvállalását négy-öt hónap múlva lehet érzékelni a forgalomban.
Többen leszerződtek a Hitelgaranciával
Az MKB Banknál – amely elsőként állapodott meg a HG-vel – megszületett az első ilyen viszontgarantált ügylete a Hitelgaranciának. Egyelőre a szerepvállalásnak a hírértéke volt jelentős, újabb ügyfelek figyelmét hívta fel a faktorálásra – mutatott rá Molnár Tamás főosztályvezető.A Budapest Banknál jelenleg számos ügylet van előkészítési szakaszban, elsősorban komplett finanszírozás részeként kínálják szolgáltatásukat.
A Centrál Faktornál – amely szintén az elsők között kötött együttműködési megállapodást – a termék kidolgozása hamarosan befejeződik.
Az Erste Faktor a Hitelgarancia szerepvállalását egyelőre nem érzi, ugyanis még csak a szerződéskötés fázisában van, hasonlóan több más faktorcéghez, például a Globál Faktorhoz.
A Budapest Banknál jelenleg számos ügylet van előkészítési szakaszban, elsősorban komplett finanszírozás részeként kínálják szolgáltatásukat.
A Centrál Faktornál – amely szintén az elsők között kötött együttműködési megállapodást – a termék kidolgozása hamarosan befejeződik.
Az Erste Faktor a Hitelgarancia szerepvállalását egyelőre nem érzi, ugyanis még csak a szerződéskötés fázisában van, hasonlóan több más faktorcéghez, például a Globál Faktorhoz.-->


