BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felfelé korrigáltak ma az európai indexek

Felfelé korrigáltak a mai napon az európai indexek kétnapos esésüket követően. A növekedést elsősorban a gyógyszer- és élelmiszergyártók vezették, mivel a befektetők olyan ágazatok felé fordultak, melyeknél a nyereség kevésbé függ a gazdasági növekedés mértékétől.


Így tehát a GlaxoSmithKline és a Nestlé vezetésével erősödtek az indexek, melyek csak még nagyobb lendületet kaptak, miután az amerikai kormány az elemzői várakozásoknál kisebb mértékű maginflációról számolt be. A német befektetői bizalom viszont májusban tovább esett, elsősorban az euróval szemben tovább gyengülő dollár, valamint a növekvő olajárak miatt.

A bányavállalatok eközben már harmadik napja süllyednek, azon félelmek hatására, hogy a nyersanyagárak növekedése a gazdasági lassulás miatt erre az évre már véget ért. A réz ára 5,4%-kal ereszkedett a mai napon is a londoni fémtőzsdén, míg a cink négy dollárral 3411 dollárra csúszott vissza, azt követően, hogy három nap alatt 11%-kal szakadt. Az alumínium és az ezüst ára szintén mérséklődött.

Az olajtársaságok közül kiemelkedett az OMV 7,2%-os zuhanása 44,44 euróra, mely hathónapos mélypontot jelent. Erre azt követően került sor, hogy Közép-Európa legnagyobb olajcége a várakozásoknál kisebb első negyedéves nyereségről számolt be, elsősorban a finomítói marginok csökkenése következtében.

Ami az indexeket illeti: a londoni FTSE100 fél százalékkal emelkedett 5870 pontra, a párizsi CAC40 0,2%-kal 5076 pontra, s a frankfurti DAX ugyancsak 0,2%-kal 5869 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 0,7%-kal csúszott lefelé 3158 pontra, a moszkvai RTS 0,2%-kal 1587 pontra, a prágai PX50 viszont 0,4%-kal erősödött 1476 pontra. (Tőzsdefórum)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.