BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hajócasco: többen spórolnak

A vitorlázás világszerte az öt legkedveltebb sportág közé tartozik, így érthető, ha Magyarországon is egyre többen hódolnak e szenvedélynek. Látványosan nő azok száma, akik a hajóbérlés helyett inkább saját hajót szeretnének, de vannak, akik üzleti vállalkozás (kölcsönzés, szállítás, oktatás) céljára vásárolnak vízi járművet.

Öt-hatezerre becsülik a piaci szereplők a hajólevéllel rendelkező vitorlások számát, ennek a felére, azaz mintegy háromezerre teszik a motoros hajókét, ám biztosítottság terén még van mit behozni. A hajók biztosítása egyelőre kevés biztosító palettáján szerepel, a területtel komolyabban foglalkozó piaci szereplők, az Allianz Hungária, a Generali-Providencia és az OTP Garancia egybehangzó tapasztalatai szerint csak a hajópark kis részét biztosították, s jellemzően az új, nagyobb méretű és ezzel együtt nagyobb értékű (5-10 millió forint feletti) hajók esnek ebbe a körbe. Becslések szerint a felelősségbiztosításnál 80, a casco esetében pedig 10-15 százalékos lefedettségről lehet beszélni.

A hajóbiztosítások piacára a szezonalitás jellemző – hangsúlyozta Török Miklós, az Allianz Hungária Biztosító ügyvezető igazgatóhelyettese, s mint hozzátette: egyes tulajdonosok csak a nyári időszakra vagy csak egy-egy versenyre kötnek biztosítást, sőt az is előfordul, hogy csak egy hajóút vagy a hajó szállításának idejére vásárolnak biztosítási fedezetet. A biztosítások megkötésében az is szerepet játszhat, hogy egyre többen banki hitelből vásárolnak hajót, és hogy gyakran több tulajdonosa is van egy vízi járműnek. A versenyeken való indulásnak is feltétele, hogy a hajónak legyen kötelező felelősségbiztosítása. Csáki Gyula, a Generali-Providencia Zrt. tömegvagyon-biztosítási osztályának felelősségbiztosítási csoportvezetője szerint a hajóbiztosítási piacra az is ösztönzőleg hat, hogy a kikötők közül többen is előírják a kötelező hajóbiztosítást, és a bérbeadóknak sem érdemes nagyon kockáztatniuk.

Tény, a vízi közlekedés lényegesen biztonságosabb a szárazföldinél, ám a hajótulajdonosoknak nem árt azzal számolniuk, hogy egyetlen rossz manőver is tízmilliós károkat okozhat. A hazai vizeken évente tíz-tizenöt komolyabb, tetemes anyagi kárral járó baleset történik. A leggyakoribb káreseménynek a töréskár számít – mint az OTP Garancia gépjármű-biztosítási főosztályvezetője, Flamich Gábor megjegyezte, az átlagos kárkifizetés néhány százezer forint –, amelyet nem feltétlenül egy ütközés idéz elő, hanem például, főként a folyón, egy uszadékfával való találkozás. Emellett vitorlás hajók esetében a megfeneklésből eredő, a hajótestet ért sérülések jellemzőek, míg motoros járművek esetében a meghajtást érintő sérülések (hajócsavar, motor) a legelterjedtebbek. A felelősségi károk között a kikötői ütközések a leggyakoribbak, a casco terhére bejelentett leggyakoribb káresetek között van a meghajtóberendezés megsérülése zátonyra futás következtében, a szabályosan kikötött hajó viharkára, a külső motor lopása, avagy a vitorlás hajó árboctörése a viharos szélben. A casco biztosítás terhére arányaiban kevesebb bejelentés érkezik, mint a gépkocsik esetében; ez a Generali hajócasco termékének szakértője, Zagyi Attila szerint azzal indokolható, hogy hajót ellopni nagyon nehéz, ráadásul egy lopott hajó eredetét sem egyszerű igazolni.

A hajóbiztosítás kiterjed az elemi károkra (tűz, villámcsapás, robbanás, jégverés), a töréskárokra, a lopásból, rablásból eredő károkra (részbeni és teljes lopások, rongálások). Kiegészítő konstrukciók kötésével a biztosítási védelem kiterjeszthető a vízből vagy a tárolási helyről való kiemelés pillanatától a vízre helyezés időpontjáig – tehát a szállítás és a téli tárolás idején – bekövetkező károkra, a versenyzés és az arra való felkészülés időtartamára, a bérbeadás tartamára. S a hajótulajdonos kiegészítő biztosítást is köthet, baleset-biztosítás címen.

S milyen díjtételekkel számolhat a tulajdonos? A cascodíjtételek általában a hajó értékének 1,5-1,8 százalékára rúgnak, de a motorcsónakok díjtétele már megközelíti a 3 százalékot. Attól függően, hogy hat hónapos vagy éves tartamot választanak az ügyfelek, a díjak 19–99 ezer forint között mozognak járművenként, az európai területi hatály pótdíja pedig 100 százalék – mondta a Generali-Providencia csoportvezetője. A felelősségbiztosítás díját szintén a hajó típusa, valamint a szállítható személyek száma és a választható kiterjesztések (verseny, szállítás, bérbeadás idejére köthető) határozzák meg. A hazai biztosítók általában pár millió forintig vállalnak felelősséget, a Generalinál ez az összeg 10 millió forintig terjed.

Díjszámítás

A hajóbiztosítás kötésekor meghatározó a jármű típusa: csónak biztosítása kedvezőbb, a motorcsónaké, vitorlás kishajóé drágább.

Akár a személygépkocsiknál, fontos az önrész nagysága, felelősségbiztosításnál pedig a választott limit nagysága.

Eltérő díjak adódnak a felhasználás módja szerint is. Díjalakító tényező a díjfizetés gyakorisága, illetve a díjfizetés módja is.



Akár a személygépkocsiknál, fontos az önrész nagysága, felelősségbiztosításnál pedig a választott limit nagysága.

Eltérő díjak adódnak a felhasználás módja szerint is. Díjalakító tényező a díjfizetés gyakorisága, illetve a díjfizetés módja is. Nem biztosítható A vitorlavásznak el- vagy kiszakadása, szél vagy vihar általi elsodrása, elvesztése, a horgony elvesztése, a kötélzet elszakadása.

A rögzített, azonban állagrongálás nélkül eltávolítható (például motor, mentőöv), továbbá a nem rögzített (például evező), de a jármű tartozékait képező tárgyak elsüllyedése, elúszásai az evezők törése.

A vízre tétel és a kivétel során keletkező károk.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.