BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hová meneküljön a pénz?

Ugyan forintválság nem fenyeget, hiszen a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékai majdnem rekordszinten (április végi adat szerint 16,75 milliárd eurón) vannak, de a hazai fizetőeszköz gyengülésével továbbra is számolni kell. A héten már megtapasztalt, egyik percről a másikra bekövetkező nagyobb forintgyengülés súlyos százalékokkal erodálhatja a nem kellően előrelátó befektető portfólióját.

Baki Zoltán, a régió legnagyobb privát hitelintézete, a bécsi Gutmann Bank magyarországi leányvállalatának vezető partnere úgy véli: a szofisztikáltabb, különlegesebb befektetések közül érdemes határidőre aranyat vásárolni. Példaként említette, hogy eddig a hosszú távú, két-három évvel kalkuláló kiegyensúlyozott fedezeti (hedge) aranyalapok 6,6–8 százalékos euróhozamokat produkáltak, kis volatilitás mellett. A részvénypiacokat tekintve hoszszú távra az amerikai technológiai és egészségügyi papírokban lát komoly növekedési fantáziát a Gutmann szakértője. Középtávon, vagyis féléves időhorizontot nézve Baki Zoltán szerint érdemes megfontolni egy orosz portfólió kialakítását, valamint más, „nyersanyagvezérelt” piacokról származó – ausztrál, kínai – részvények felhalmozását. A jen erősödése miatt komoly növekedési potenciált lát a japán részvényekben is.

Érdemes megfontolni a dollár-arany összefüggést: amikor gyengül a dollár, a befektetők a biztos menedéknek számító arany felé is fordulnak. Időben és térben is elérhető közelségben van a Budapesti Értéktőzsde, ahol szintén lehet aranykontraktusokkal (egy kontraktus = egy kiló arany, mintegy 4 és fél millió forint) kereskedni, határidőre és fizikai szállításra is. Arannyal kereskedni itthon nem kerül sokba: a befektetőknek tranzakciónként 70 forintot kell fizetniük a tőzsdének, 100-at pedig az elszámolást végző Kelernek. A nemesfém árát a BÉT a nemzetközi szokásokat követve dollárban és unciára vetítve jegyzi. Az adott napi árfolyamnyereséget vagy -veszteséget a nap végén forintban (ezt az adott napi MNB-fixing szerint számolják) írják jóvá vagy vonják le a Kelernél vezetett letéti számláról.

Az aranynál – csakúgy, mint az árupiacon általában – lehetőség van tőkeáttételes kereskedésre. Ez azt jelenti, hogy nem kell a tranzakció teljes értékét elhelyezni, hanem elég egy 5-10 százaléknak megfelelő összeg. Ezt ráadásul akár állampapírban is elhelyezheti a befektető. Ha arany, akkor már csak azért sem érdemes Budapestnél messzebb menni, mert a BÉT-en szerzett, aranyból származó jövedelem után – az összes hazai tőzsdei jövedelemhez hasonlóan – a befektetőknek nem kell adóznia. A befektetési célból vásárolt arany Budapesten ráadásul áfamentes.

A nemzetközi árupiacokon érdemes középtávon az ipari és nemesfémek piacán is befektetni – főleg, hogy immár három napja negatív korrekció van ezeken a piacokon, szakértők szerint a gazdaság prognosztizált globális fejlődése tovább táplálja a nyersanyagok iránti keresletet, ezzel áremelkedés párosul. Pénzünk, a vizsgált esetben forintunk értékének megőrzésére még ajánlják a nemzetközi kötvénypiacokat – főleg a kamatemelések fényében. Így jó döntés lehet a biztosnak tűnő, adómentes hozamot eredményező tízéves német állampapír is. Jó hozammal kecsegtető lehet a kakaó- vagy kávévásárlás, ugyanis mindkét egzotikus termék ára trendjében emelkedik. VG

A legkeresettebb „áru” a bróker

Megnőtt az árupiaci brókerek ázsiója az elmúlt hónapok minden képzeletet felülmúló árupiaci emelkedésének következtében. Külföldi sajtójelentések szerint az egykor negligált árupiaci brókerek jutalékai, bónuszai immár hét számjegyűek – dollárban.

A brókercégek és a bankok korábban soha nem látott mértékben bővítik szakembergárdájukat. A Citigroup például majdnem megkétszerezi globális árupiaci szakemberei számát.

A magyar piacot egyelőre ilyen mértékben nem befolyásolja a commodity-üzletág felfutása. Oláh Flórián, a Hamilton Tőzsdeügynökség Rt. szakelemzője elmondta: társaságuknál az ügyfélszám az árupiaci jegyzésárak erősödésével egyetemben, jelentősen nőtt.

A részvényportfóliójukat egyre többen „színesítik” árupiaci tranzakciókkal. Míg egy éve a befektetők portfóliójának alig pár ezreléke volt árupiaci instrumentumokban, ez most már százalékokra emelkedett. A Hamilton az egyedüli hazai globális árupiaci brókertársaság, 12 üzletkötőt foglalkoztatnak 8–22 óra között. Hasonló, de nem globális és mindenre kiterjedő árupiaci szolgáltatásokat nyújt még a Buda-Cash is.

A brókercégek és a bankok korábban soha nem látott mértékben bővítik szakembergárdájukat. A Citigroup például majdnem megkétszerezi globális árupiaci szakemberei számát.

A magyar piacot egyelőre ilyen mértékben nem befolyásolja a commodity-üzletág felfutása. Oláh Flórián, a Hamilton Tőzsdeügynökség Rt. szakelemzője elmondta: társaságuknál az ügyfélszám az árupiaci jegyzésárak erősödésével egyetemben, jelentősen nőtt.

A részvényportfóliójukat egyre többen „színesítik” árupiaci tranzakciókkal. Míg egy éve a befektetők portfóliójának alig pár ezreléke volt árupiaci instrumentumokban, ez most már százalékokra emelkedett. A Hamilton az egyedüli hazai globális árupiaci brókertársaság, 12 üzletkötőt foglalkoztatnak 8–22 óra között. Hasonló, de nem globális és mindenre kiterjedő árupiaci szolgáltatásokat nyújt még a Buda-Cash is.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.