BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a jégkorszak a tőzsdén

Részvénykereskedelem. Megtört a középtávú trend a BUX fejlődésében azzal, hogy tegnap már a 21 ezres szint alá is szállt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, majd 20 640 pontig (4,7 százalékkal) esett vissza.

Hogy mi lehet a konkrét oka az immár három hete tartó mélyrepülésnek – amely a világ szinte összes tőzsdéjét érinti, de legerősebben a régió piacain mutatkozik –, egyelőre a bennfentes szereplők is csak találgatják.

Sokan még mindig a piacokat mozgató amerikai kamatemelési félelmekre kenik az indexek szakadását, azonban megjelentek az indonéziai madárinfluenzára mutogató elméletek is. Akik pedig a nyersanyagok erősödésével magyarázták a keddi pozitív korrekciót, most a fekete arany árcsökkenését gyanítják a tőzsdék – elsősorban a többi piacot vezető orosz börze – lejtmenete mögött.

A nagy volatilitású kereskedés várhatóan június közepéig megmarad – vélekedik Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen elemzője. Akkor jelennek meg ugyanis a Fed következő kamatdöntését is befolyásoló májusi fogyasztói árindexadatok. A szakember szerint a tőkepiac csak akkor nyugszik meg véglegesen, ha az amerikai kamatdöntés utáni kommentár világosan céloz az emelési trend lezárására.

Egy biztos: nem csupán a fejlődő piacok, de a nyugat-európai papírok is veszítettek az értékükből a mögöttünk álló napokban, és Amerika sem tudta magát kihúzni a csökkenési trendből, bár ott az indexek esése még a napi egy százalék alatt marad.

A tőkepiacok a részvénybefektetésből való menekülés szimptómáit mutatják, és ez a régió piacait az átlagosnál súlyosabban érinti. A prágai tőzsde 4,22, a lengyel WIG 20 4,47, a török tőzsde irányadó mutatója, az ISE 100 3,06, míg az orosz RTS 3,4 százalékkal esett. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.