BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Keletre tart az olasz bank

A Veneto Banca neve aligha cseng ismerősen hazánkban, így többek számára is meglepetéssel hathatott, hogy az észak-olaszországi régió egyik legnagyobb hitelintézete akvizíciós célországai közé Szerbia mellett Magyarország neve is felkerült – tudta meg lapunk. „Nemzetközi terjeszkedésünket az ügyfeleink igényei határozzák meg, amelyek a kis- és középvállalati körből kerülnek ki” – mondták lapunknak a bank sajtóosztályán. Ám arra a kérdésre, hogy milyen jellegű hitelintézetben látnak fantáziát, illetve mikorra tervezik a magyarországi megjelenést, egyelőre nem kívántak bővebben nyilatkozni: még csak „ismerkednek” a piaccal, s a belépésük több tényezőtől is függ. Idesorolható a Banca Popolare di Intrával (Pop Intra) való fúziós törekvésük sikere is, hiszen ha ez megvalósulna, akkor a forrásaik zömét erre fordítanák, s a külföldi terjeszkedés háttérbe szorulna – tudtuk meg. (A Pop Intrára azonban nem a Veneto Banca az egyetlen pályázó, a bankért kilencen versengenek.)

Moldovában, Romániában és Horvátországban mindenesetre már jelen van a Veneto Banca. A moldovai Banca Commerciala Eximbank 100 százalékát a minap szerezte meg 15,5 millió dollárért, Horvátországban pedig a hivatalos jóváhagyásra várnak, hogy lezárhassák tranzakciójukat. Romániában 2000 óta vannak jelen (a Banca Italo Romenát szerezték meg), s mint Flavio Trinca a minap az ANSA olasz hírügynökségnek nyilatkozta: a trevisói és a venetói ügyfeleik igényeit követve léptek be a román piacra. Döntésük jónak bizonyult, hiszen az elmúlt években a gazdaság ugrásszerűen bővült, s az ország hamarosan az EU-n belül találja magát. Az olasz bank vállalati ügyfelei számos befektetést hajtottak végre Románia északi és keleti területén, sőt, egyesek már Moldovában is megjelentek. Ez vetette fel a hitelintézet további terjeszkedését is, Kelet-Európa pedig stratégiai fontosságú területté lépett elő – tette hozzá Trinca.

Nem a Veneto Banca az egyetlen olasz hitelintézet, amely a keleti régióban próbálja megvetni a lábát. Az Inter-Európa Bank fő tulajdonosa, a SanPaolo IMI célpontjai között Szerbia, Bulgária és Horvátország szerepel, a CIB anyabankja, az olasz Banca Intesa pedig az elkövetkező két évben hárommilliárd eurót tervez invesztálni a ré-gióba, s a stratégiai célpontok között továbbra is ott szerepel Románia és Törökország. A Banca Intesa ez év februárjában a boszniai UPI Bankot és a szerb Ukrsotsbankot szerezte meg. VG

Megnyerő a hitelintézet mérlege

Az elmúlt esztendőt 68,2 millió eurós adózott eredménnyel zárta a Veneto Banca, ez 28,1 százalékkal haladja meg az előző évet. A kamatbevételek 19,2 százalékkal, 195,3 millió euróra gyarapodtak.

A ROE 10,7, míg a költség/bevétel arány 68 százalék lett. A hitelintézet az idén új fiók létrehozását tervezi.

A ROE 10,7, míg a költség/bevétel arány 68 százalék lett. A hitelintézet az idén új fiók létrehozását tervezi.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.