BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiszoríthatják az alapkezelőket

Egyre keresettebbek a számítógépek által irányított befektetési modellek, elsősorban hatalmas információfeldolgozó képességük miatt, ezt mi sem támasztja jobban alá, mint hogy az ezeket a termékeket kínáló társaságok vagyona kevesebb mint két év alatt megduplázódott. Egyelőre csak főleg amerikai, illetve német vállalatoknak van komolyabb számítástechnikai alapkezelője – az előbbiek közül nyereségessége alapján az Axa Rosenberg és az Intech emelkedik ki –, ám a szakértők komoly bővülést jósolnak ennek a szolgáltatásnak – írja a Handelsblatt.

A számítógépek által irányított modellek sikeressége elsősorban abban rejlik, hogy nemzetgazdasági, illetve vállalatspecifikus információk szinte határtalan mennyiségét képesek viszonylag gyorsan feldolgozni és összevetni, amelyeket egy hús-vér elemzőnek csak igen hosszú idejébe és sok fáradtságába kerülne modellé sűríteni. Korábban az előrejelzésekben és a portfóliók kialakításában csak igen kis szerep jutott a gépeknek, csupán kisegítő funkciót láttak el, azonban a közeljövőben akár az is bekövetkezhet, hogy a számítógépek automatikusan végzik az elemzői munkát, minden emberi befolyás nélkül.

A jelenlegi modellezőprogramok mögött különféle szakemberek mozgatják a szálakat, így eshet meg, hogy míg az Intechnél egy matematikus viszi be az adatokat a rendszerbe, addig a szintén amerikai LSV Asset Managementnél egy pénzügyi szakterületen otthonos egyetemi professzor teszi ugyanezt. A leginkább célravezető talán az a módszer lehetne, ahol összekeverik az emberi és gépi modellezést, ezáltal növelve az elemzők prognózisainak találati pontosságát. Ennek ellenére tetten érhető a munkaerőpiacon is a számítógépek térnyerése, mivel egyre több modellkészítő szakembert keresnek a társaságok. A piaci szereplők komoly felfutással számolnak az idén, bízva abban, hogy számos ügyfelet sikerül átcsábítaniuk a hagyományos alapokat vásárlók sorából.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.