BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kkv: lízing vagy bankhitel?

Nem drágább a bankhitelnél, gyorsabb hitelelbírálás, kevesebb fedezet, kedvező költségelszámolás, rugalmasság – számos érv szólhat a lízing mellett, ám a hazai kis- és középvállalkozók továbbra is elsősorban bankhitellel próbálkoznak, ha bármilyen forrásgondjuk akad, s csak a legvégső esetben, azaz a banki limitek kimerítése és „kifeszítése” után fordulnak lízingcégekhez. Ilyenkor azonban gondot jelenthet akár a zárt végű pénzügyi lízing áfarészének saját erőként történő felmutatása is – mutatott rá Strbka János, az IKB Leasing értékesítési igazgatója.

Igaz, egyéb visszatartó erő is van: az ügyfelek sok esetben még mindig mereven ragaszkodnak beruházásaik során az azonnali tulajdonszerzéshez, és ez visszatartja őket attól, hogy a lízinget válasszák. Ez utóbbit támasztja alá az is, hogy hazánkban a pénzügyi lízing dominál (80 százalék), szemben nyugati országokkal, ahol az operatív a döntő, ugyanis ott a használat jelenti a motivációt, míg idehaza a tulajdonjog még mindig fontos. „Ha nem kapnak bankhitelt” – válaszolt Tatár Attila, a Bankweb.hu ügyvezető igazgatója arra a kérdésre, hogy mikor fordulnak jellemzően a kkv-k lízingtársasághoz. Éven túli beruházási hitelhez ráadásul nehezen jutnak hozzá a cégek, így maradnak az éven belüli finanszírozási lehetőségek, amelyek viszont nem feltétlenül a legalkalmasabbak például egy nyomdagép megvásárlásához. S mint Safcsák Richard, a HVB Leasing ügyvezető igazgatója megjegyezte: aki a bankhitelre pénzügyi mutatói alapján nem alkalmas, az eszközalapú finanszírozásra még jogosult lehet.

A valóságban a nagyobb, 5–100 millió forint értékű beruházásoknál igen nagy számban fordulnak lízingcégekhez a vállalatok, azonban a kisebb értékű eszközök tekintetében ez az arány jelentősen elmarad az európai átlagtól. Ezen beruházások általában önerőből valósulnak meg – adott helyzetképet Hordós Zoltán, a BNP Paribas igazgatója. Léteznek persze tipikusan olyan finanszírozási igények, amelyek ésszerűen bankhitel segítségével valósulhatnak meg, ilyen a forgóeszközök, készletek bővítése, likviditási problémák megoldása, a beruházási célok megvalósítása azonban bankhitellel és lízingfinanszírozással is megoldható. S a lízing az állami támogatások, egyéb pályázatok során is versenyhátrányt szenved a hitellel szemben.

A kkv-knak eszközalapú finanszírozási igénynél minden esetben a lízinget érdemes választaniuk, az irodai fénymásoló beszerzéstől kezdve egészen a 2–300 milliós invesztícióig – véli Hordós Zoltán. Olyan esetekben azonban, amikor az igényelt ügylet fedezettsége banki szempontból nem megfelelő, vagy az ügyfél a bankhitelek szokásos lejáratánál hosszabb futamidejű finanszírozást igényel, nemcsak hogy érdemes a lízinghez fordulni, hanem kifejezetten ez a lehetséges megoldás az ügyfél finanszírozási igényének kielégítésére. A fedezet értékelésnél ugyanis egy gép jóval erősebb fedezetet jelent, mint banki szemüvegen keresztül – mondta Nyikos Katalin, a Deutsche Leasing ügyvezető igazgatója. S mint a CIB Lízingcsoportnál fogalmaztak: járulékos költségeik tekintetében is kedvezőbb a bankhitelnél.

Elvárások persze vannak a lízingcégek részéről, így a saját tőke nem lehet negatív, nem lehet folyamatosan veszteséges a tevékenysége, a vállalkozásnak rendezett tulajdonosi háttere kell legyen, ám a piaci szereplők elmondása szerint akár kezdő vállalkozások is igénybe vehetik a lízingszolgáltatást. Igaz, a kedvező válasz attól is függ, hogy milyen a lízingelni kívánt eszköz. Kizáró okot jelent, ha nagyon speciális, nem termelő berendezés, nem mobilizálható, illetve használt eszköz esetén túlságosan magas az élettartam.

Az elutasítás okai

Hiányos információközlés

Hiánypótlás elmulasztása

A gazdálkodásra vonatkozó egymásnak ellentmondó adatok közlése

Tendenciózusan veszteséges gazdálkodás

Recesszióban lévő iparágakból érkező igény

Átláthatatlan tulajdonosi háttér

Elavult, leinformálhatatlan eszközök

Nem elégséges önerő

Hiánypótlás elmulasztása

A gazdálkodásra vonatkozó egymásnak ellentmondó adatok közlése

Tendenciózusan veszteséges gazdálkodás

Recesszióban lévő iparágakból érkező igény

Átláthatatlan tulajdonosi háttér

Elavult, leinformálhatatlan eszközök

Nem elégséges önerő-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.