BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassan kivonul az EBRD Közép-Európából

Ezentúl csak minimális új tőkét helyez ki Közép-Európába az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), mert tevékenységét a jövőben áthelyezné a kontinens peremvidékeire. A tervet várhatóan jóváhagyják az intézmény kormányzói, akik május második felében tanácskoznak Londonban.

Az Egyesült Államok – mint az intézmény egyik alapítója és részvényese – már egy ideje sürgette, hogy a térség immár érett piacgazdaságának minősíthető nyolc új EU-tagállam helyett a fejlődő, kezdeti fázisban lévő országokat kell forráshoz juttatni. Az igazgatótanács legutóbbi ülésén Jean Lemierre elnök tényként közölte annak a tervnek az előterjesztését, amely szerint a következő ötéves tervben előtérbe kell állítani Délkelet-Európa, Oroszország, a kaukázusi térség és a közép-ázsiai országok finanszírozását.

Közép-Európa részesedése az EBRD kihelyezéseiből 2001-ben még elérte a 45 százalékot, ez azonban – a tervezettnek megfelelően – az idén 15 százalékra esik. Az új ötéves terv szerint a hányad 2010-ig hat százalékra süllyed, ennek zöme is a gazdasági átmenttel küszködő Horvátországra jut.

Magyarországon az EBRD legutóbb (tavaly áprilisban) az M6-os autópálya építéséhez adott 50 millió eurós hitelt, ez volt az egyetlen múlt évi szerepvállalása hazánkban. 2004-ben is már csak egy új projektbe kezdett nálunk a bank, akkor az M5-öshöz nyújtott 1,12 milliárd eurónyi refinanszírozási kölcsönt. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.