BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Medvét láttak a pénzpiacok

Egyértelműen a nemzetközi események együttes hatása következtében gyengült hatalmas lendülettel a forint az euróval szemben, majd erősödött vissza percek alatt tegnap. Reggel egy euróért a korábbi 266 körüli helyett 269,50 forintot is megadtak a bankközi devizapiacon. Azonban végre nem a forint volt a leginkább erejét vesztő deviza a régióban: a lengyel zloty többet veszített értékéből. Múlt péntek délután illeszkedett be a régiós devizák teljesítményébe az addig gyengülésben rendre listavezető hazai fizetőeszköz.

A feltörekvő piacokról – ezek között van Magyarország is – a befektetők a vártnál magasabb törökországi folyó fizetésimérleghiány- és inflációs adat miatt még múlt pénteken megkezdték a tőkekivonást. Rontotta a régiós devizák esélyét az a múlt hét végi hír is, amely szerint egy nagy amerikai – meg nem nevezett – befektetési alap a feltörekvő piacok devizáiból való kiszállásra „buzdított”.

Sajnos a helyzet – a korábbi korrekciókhoz hasonlóan – tipikus: ha Európa vagy Amerika tüsszent, a kis devizák már lázasak. A múlt héten éves mélypontot elért amerikai dollár további alakulása is hatással van ezen országok devizaárfolyamaira – egy nagyobb dollárerősödés újabb tőkét szívhat el e régiókból. A magyarországi makrogazdasági helyzet egyelőre csupán annyiban alakítja a forint árfolyamát, hogy hazánkat a magas kamatfelárat ígérő, ám kockázatos feltörekvő piaci országok között tartja számon a nemzetközi piac – mondta Barcza György, az ING elemzője. Ez azt jelenti, hogy a dollár–jen–euró hármas bármilyen változása hat rá.

Középtávon a forint kitettsége továbbra is megmarad, az elmúlt hét forinterősödését, illetve a tegnap délutánit inkább pozitív meglepetésnek vélték a piacon. Kedvezőtlenül hat majd az árfolyamra a szinte biztosra vett EKB-kamatemelések sorozata. A Dresdner Kleinwort Wasserstein elemzőinek várakozása szerint az Európai Központi Bank három lépésben a jelenlegi 2,5 százalékról 3,25 százalékra emelheti irányadó kamatát az év végéig, ezt követheti a svájci és a brit jegybank is. A magasabb kamatszint a devizaadósok terheit pedig a negyedéves kamatperiódusok miatt ősztől terhelheti meg erőteljesebben.

A tőzsdének kedvezhet a gyengülés

Zékány András, az ING Bank elemzője szerint a forint gyengülése jót tehet egyes tőzsdei cégek árfolyamának. Az exportorientált társaságok papírjait drágíthatja (Richter, Egis, BorsodChem), de kedvező hatással lehet a Pannonplastra és a Linamarra is.

A legnagyobb nyertes a Mol lehet. Véleménye szerint semlegesen befolyásolja a banki papírokat, valamint az MTelekomot.

Kiemelte, hogy egy 10-15 százalékos forintgyengülés a hitelportfólió miatt már veszélyes lehet az OTP-re.





A legnagyobb nyertes a Mol lehet. Véleménye szerint semlegesen befolyásolja a banki papírokat, valamint az MTelekomot.

Kiemelte, hogy egy 10-15 százalékos forintgyengülés a hitelportfólió miatt már veszélyes lehet az OTP-re. Értéktőzsde A BUX, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe már 24 000 pont alatt zárt tegnap: péntekhez képest 3,02 százalékos, 742 pontos csökkenéssel, 23 862 ponton fejezte be a napot.

Késő délután a bécsi ATX 3,24, a lengyel WIG 20 3,57, a régió 30 részvényeinek mozgását mutató NTX 3,48 százalékkal gyengült. Likvid devizák A forintnál rosszabb megítélés alá esik Izland és Új-Zéland fizetőeszköze, ezek érzik meg leginkább a nemzetközi tőkemozgást.

Más szemmel nézik a befektetők a jobb makrogazdasági adatokat felmutató Csehországot és Szlovákiát, amelyek valutái nem követték a mélyrepülést, míg az erősödésekből rendre kiveszik a részüket. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.