Nem vár kamatemelést a piac
Nem várnak emelést a piaci szereplők az Európai Központi Bank (EKB) mai kamatmeghatározó ülésétől – mondta a Világgazdaságnak Török Bálint, a BudaCash elemzője. A piacot esetleg a döntés indoklása mozgathatja meg, de az euró-dollár árfolyamára az elmúlt hónapokban főként az amerikai Fed kijelentései hatottak. A szintén ma várható brit jegybanki kamatemeléstől is a kamatszint megtartását várják.
Az eurózóna gazdasága az idén két százalék körül növekedhet – bár még így is meszsze az egyesült államokbeli három-négy százalék mögött van –, és ez az EKB döntéshozóinak aggodalmát váltja ki az infláció emelkedését illetően.
A rövid távú várakozások őszig a jelenlegi 2,5 százalékos alapkamatszintről a háromszázalékos szint elérését prognosztizálják két, egyenként 25 bázispontos lépésben. A dollár jelenlegi, 4,5 százalékos alapkamatát is hasonló módon öt százalék közelébe várják az elemzők.
Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője szerint ha most nem, legközelebb mindenképpen alapkamatot emelhet az EKB, amelynek inflációs félelmeit alátámasztja az eurózóna legutóbbi – 2,2-ről 2,4 százalékra ugrott – inflációs adata, amely mögött sokan a folyamatosan emelkedő olajárat sejtik.
Emellett inflációs aggodalomra ad okot, hogy a pénzmennyiség növekedése hároméves, a brüsszeli üzleti bizalmi index ötéves, az Ifo index pedig 15 éves csúcsot döntött. A piacok számára tehát egyértelmű a kamatemelés szükségessége, amit a CIB csak júniusra vár.


