Nincs egyértelmű irány az európai tőzsdéken
Nem mutattak határozott irányt a mai napon az európai indexek, ugyanis a Fortis és a Societe Generale gyorsjelentései némiképp kompenzálni tudták a kamatemelési félelmeket. A bányarészvények viszont már ötödik napja esnek, mivel a befektetők aggódnak a fémek iránt kereslet csökkenése miatt. A Societe Generale 1,7%-kal gyarapodott 116,4 euróra, miután bejelentette, hogy nyeresége húsz százalékkal 1,47 milliárd euróra nőtt. A Fortis eközben 2,4%-kal mozdult felfelé 27,46 euróra, mivel eredménye a vártnál kisebb mértékben csökkent. A BT Group 3,5%-kal ugrott meg 216,5 pennyre annak köszönhetően, hogy a várakozásoknál magasabb bevételekről számolt be. A bányatársaságok közül viszont az Antofagasta 3,8%-kal süllyedt 2051 pennyre, a Vedanta pedig 3,6%-kal 1301 pennyre. A mai napon egyébként a nagy volatilitás volt elsősorban jellemző a részvényárfolyamokra, mely a VDAX Index szerint utoljára 2004 augusztusában ért el ilyen szinteket. A növekedés azt is jelzi, hogy a befektetők aggódnak a részvények jövőbeni kilátásai miatt, s alapvetően a nagyobb papírokat kezdik előnyben részesíteni. Ami az indexeket illeti, a londoni FTSE100 0,2%-kal emelkedett 5689 pontra, a párizsi CAC40 0,6%-kal 4950 pontra, míg a frankfurti DAX 0,5%-kal 5680 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 0,45%-kal süllyedt 3052 pontra, a prágai PX50 1,6%-kal 1440 pontra, a moszkvai RTS pedig 2,65%-kal 1502 pontra. (Tőzsdefórum)


