Szakképzetlen sok ügynök
Nincs szakmai képesítése a biztosítási tanácsadók több mint kétharmadának – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elemzéséből, amely a biztosításközvetítői regiszter első évének tapasztalatairól számolt be. Igaz, a legtöbb ilyen munkát végző embernek két évet (a 2005. március 15-ig regisztráltaknak több mint három évet) ad a biztosítási törvény a szakképesítés megszerzésére a regisztráció után.
A regiszterbe 2004 decemberétől a biztosításközvetítő magánszemélyeket az őket vállalkozói vagy munkavállalói jogviszonyban foglalkoztató biztosítótársa-ságoknak, alkusz-, illetve brókercégként kell regisztrálniuk. A felügyelet internetes honlapján végrehajtható a bejelentés és később az esetleges adatmódosítás is. Az ügyfelek pedig név alapján kérdezhetik le ugyanott a velük kapcsolatban álló ügynök adatait, meggyőződhetnek „valódiságáról”. A regiszterbe május elejéig közel 34 ezer ember került be. Ötödüknek van – szakképesítést kiváltó – felsőfokú végzettsége és csupán mintegy 4 százalékuknak szakirányú végzettsége.
Halász István, a főként gépjármű-biztosításokkal foglalkozó MOSZ Bróker értékesítési vezetője szerint a törvényi kategóriák miatt biztosítási ügynökként dolgozó márkakereskedőknek nincs szükségük az előírt szakképesítésre. Ők ugyanis egyszerre foglalkoznak autóeladással és forgalomba helyezéssel is, ezért csupán a nagyobb kereskedések foglalkoztatnak külön biztosítási szakembert.
Az alkuszszakma szükségesnek tartja a szakképesítés megszerzését – mondta Mestyán András, a CLB Biztosítási Alkusz értékesítési igazgatója –, mert ezzel javulni fog a szolgáltatás színvonala. Eddig az alkuszok és a biztosítók maguknak tartották a tanfolyamokat, viszont az államilag elismert kurzus mélyrehatóbb ismereteket tartalmaz. Igazi szakembereket képeznek majd, egységes szemlélet és követelmények alapján. A kérdés csupán az, vajon a törvény által előírt „bármilyen” felsőfokú képesítésű kollégának is hasonló lesz-e a szakértelme.
A biztosítási regiszter jótékony hatásai között a szakember fontosnak tartja, hogy általa nyomon követhetők az ügynökök. Kiszűrhetők például azok, akik végigjárják a biztosítókat, és lelépnek a jutalék-visszaírásokkal. A biztosítók ugyanis legálisan nem cserélhetnek adatokat az ügynökeikről. Jó az is – véli a szakember –, hogy a regiszter megjelenésével párhuzamosan igazolványt kell hordaniuk az ügynököknek, amelyen szerepelnek a regisztrációs szám és a regisztráló szervezet adatai is. A legnagyobb biztosításközvetítői hálózatot működtető Generali-Providencia humánerőforrás-igazgatója, Lellei József szerint a biztosítók egyre bonyolultabb termékekkel jelennek meg, ezek értékesítéséhez pedig egyre magasabban képzett tanácsadókra van szükség.


