BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zuhanás: Félelem a gyengülő dollár és az emelkedő nyersanyagárak miatt

Ötéves csúcsról zuhantak le a mai napon az európai indexek, miután a dollár egyéves mélypontot érintett az euróval szemben. Ennek hatására ereszkedtek olyan exportőrök, mint a Royal Philips Electronic és a Siemens. A technológiai papírok esését az Infineon vezette, ugyanis a Cisco Systems azt jelentette be, hogy bevételei elmaradhatnak a várakozásoktól. A befektetők időnként idegesek lesznek attól, hogy ilyen ütemben gyengül a dollár az euróhoz képest, illetve, hogy a nyersanyagárak egyre csak emelkednek - jegyezték meg az üzletkötők a mai esés kapcsán. Az indexeket azonban az is visszafogta, hogy Európa legnagyobb cégei, mint például a L''Oreal és a Unilever a mai napon már osztalékszelvény nélkül forogtak a parketten. A DaimlerChrysler viszont emelkedett, mivel a Deutsche Bank hangot adott azon véleményének, hogy a Mercedes egység nyereségessége növekedni fog. Felfelé tartottak a nyersanyaggyártók is a most első ízben 8000 dollárra mozduló rézárnak köszönhetően. Jelentős hatással van a piacra eközben a mai Fed-ülés is, melyen várhatóan ismét kamatemelésről döntenek, valamint a további irányt is meghatározzák. Amennyiben a kommentárban további kamatemelésekre történik utalás, úgy az árfolyamok rövid távon lefelé csúszhatnak - figyelmeztettek az elemzők. Az indexek közül a londoni FTSE100 0,2%-kal hanyatlott 6091 pontra, a párizsi CAC40 szintén 0,2%-kal 5301 pontra, míg a frankfurti DAX 0,01%-kal 6140 pontra. A varsói WIG20 0,1%-kal emelkedett 3270 pontra, a prágai PX50 0,3%-kal 1538 pontra, a moszkvai RTS pedig 1,3%-kal 1773 pontra. (Tőzsdefórum)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.