A magasabb inflációs adat miatt estek az indexek
Az amerikai indexek is estek a tegnapi napon, s a Dow Jones a negatív tartományba csúszott, miután a várakozásoknál magasabb lett az inflációs adat, ami fokozta a kamatemelési aggodalmakat. A befektetők elsősorban a kamatérzékeny részvényektől igyekeztek szabadulni, mint a Citigroup vagy a JP Morgan Chase. Az olajpapírok ugyancsak estek, miután az olaj ára több mint két dollárral süllyedt, ugyanis az előrejelzések szerint az amerikai tartalékok újabb növekedést mutatnak majd az üzemanyagokat illetően. A termelői árak növekedése májusban meghaladta az elemző várakozásokat, miközben a kiskereskedelmi forgalom 0,1%-kal bővült, ami viszont nem okozott meglepetést. Sokan azonban a mai fogyasztói inflációs adat megjelenéséig kivárnak. A Dow Jones 86,44 ponttal, azaz 0,8%-kal emelkedett 10.706,14 pontra, a Standard & Poor''s 500 12,71 ponttal, vagyis 1,03%-kal 1.223,69 pontra, a Nasdaq pedig 18,85 ponttal, tehát 0,9%-kal 2.072,47 pontra. Az elemzők szerint a magasabb alapkamatok és a gazdaság lassulása elvezethet a következő recesszióhoz. Ezt érzik a piacok, s ez az amiért esnek az amerikai részvényárfolyamok, miközben nő a volatilitás. A Nasdaq immár nyolcadik napja esik. Utoljára májusban ereszkedett ennyit egyhuzamban, az ezt megelőzően azonban ilyen hosszú ereszkedés 12 éve nem fordult elő. A Nasdaq egyébként 12,6%-kal gyengült április 19-én elért csúcsához képest. A Dow Jones nyolc százalékkal csúszott lefelé május közepe óta, az S&P 500 pedig 7,6%-kal. Mindhárom index teljesen ledolgozta ez évi nyereségét. A részvények közül a Citigroup 2,3%-kal süllyedt 48,21 dollárra, a JP Morgan 2,6%-kal 40,53 dollárra, az Exxon 2,5%-kal 56,84 dollárra. Az olaj ára júliusi szállításra 2,6%-kal ereszkedett 68,56 dollárra. Ugyanakkor a vártnál kedvezőbb nyereséggel állt elő a Best Buy 5,4%-kal ugrott meg 51,69 dollárra. (Tőzsdefórum)


