Befellegzett a kisbefektetőknek
A szeptemberre előre hozott árfolyamnyereség-adó miatt nem számítanak drasztikus forgalom-visszaesésre az általunk megkérdezett brókercégek elemzői. Török Bálint, a Budacash elemzője szerint a napon belüli (day-trade) ügyletekben várható majd a legnagyobb visszaesés, amennyiben a tervezett adóterhet az ezredfordulóhoz hasonló módon „állítják viszsza”. Akkor ugyanis a nyereség után rögtön levonta az adót a szolgáltató, míg a veszteségek kompenzálását csak az év végi szja-bevallásban tudták visszaigényelni a befektetők. Ha azonban az árfolyamnyereség bevallása – évi vagy negyedévi gyakorisággal – összesíthető lesz a veszteséggel, akkor nem számít lényeges forgalomcsökkenésre az elemző. A korábbi szabályok alkalmazásakor a visszaesés látványos volt, azonban a hatás nem kis mértékben származott az akkor kirobbant orosz válságból.
Török szerint lényegesebb, hogy a nagyobb befektetők eddig is (akár külföldi) vállalkozásokon keresztül fektettek be a tőzsdén, így őket nem érinti az új adónem. Míg a kisbefektetőket az árfolyamnyereség-adó alól kivont hosszú távú befektetések (államkötvények, befektetési alapok) felé mozdíthatja az új rendszer.
Van olyan vélemény is, hogy a komolyan játszó befektetőket nem riasztja el a 20 százalékos adó, hiszen nyereségük nyolcvan százalékát így is visszaforgatják a kereskedésbe, jó kilátások esetén mind a kis-, mind a nagybefektetők új pozíciókat vesznek fel.
A szektor olyan szabályozástmegoldást üdvözölne, amely a hosszú távú részvénybefektetéseket is kivonná az új adónem alól.


