BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előbb estek, majd javítottak az amerikai indexek

Az amerikai inflációs adatok hatására az indexek először estek, majd később javítani kezdtek. A maginflációs szám a várakozásoknál magasabb lett: 0,3%-ot tett ki, míg az elemzők 0,2%-ot vártak. Hatalmasat esett a mai napon a European Aeronautic, Defence & Space, miután bejelentette, hogy a repülőgépeinek szállításában bekövetkező csúszás igen kedvezőtlenül érint majd nyereségét. Az Axa eközben annak hatására gyengült, hogy megvásárolja a Credit Suisse-tól a Winterthurt. A Bayer viszont megugrott, amikor a Merck megegyezett vele a Schering eladásáról. Az EADS tehát 26%-kal szakadt 18,84 euróra, mivel 2007 és 2010 között kétmilliárd euróval lesz kisebb a nyeresége gépeinek csúszása miatt. Ennek hatására a BAE Systems - Európa legnagyobb fegyvergyártója - is 3,3%-kal ereszkedett 337,25 pennyre. A befektetők ugyanis attól tartanak, hogy így a társaság kevesebbet fog kapni 20%-os részesedéséért az EADS-ben. A DaimlerChrysler is 1,4%-kal süllyedt 36,64 euróra, mivel 30%-os részesedése van a cégben. Az indexek közül a londoni FTSE100 0,2%-kal gyarapodott 5530 pontra, a párizsi CAC40 0,05%-kal 4620 pontra, míg a frankfurti DAX 0,4%-kal 5312 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 0,2%-kal emelkedett 2551 pontra, a prágai PX50 két százalékkal 1190 pontra, a moszkvai RTS pedig 2,1%-kal 1260 pontra. (Tőzsdefórum)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.