BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fokozódó aggodalom a gazdasági lassulás és az emelkedő infláció miatt

Nem tudtak javítani az európai mutatók a mai délelőtt, pedig reggel még úgy tűnt, hogy pozitív korrekció veszi kezdetét a piacon. A Credit Suisse ugyanis erősödött, miután megállapodott az Axával, hogy eladja neki a Winterthurt. Ugyanakkor az EADS soha nem látott mértékben zuhant, miután bejelentette, hogy csökkeni fog a nyeresége. Az elemzők továbbra is azt hangsúlyozták, hogy fokozódik az aggodalom a gazdaság lassulása, az emelkedő infláció, s mindezeknek a vállalati nyereségekre gyakorolt hatása miatt. A Credit Suisse 1,8%-kal gyarapodott 63,95 svájci frankra. Az üzletkötők szerint az akvizíciók azt jelzik, hogy a vállalatok fundamentumai továbbra is megfelelőek. Az Axa mindenesetre 2,8%-kal hanyatlott 23,63 euróra. Az EADS viszont 27%-kal szakadt 18,55 euróra, amikor közölte, hogy az A380-as gépek átadásának újabb késése miatt kétmilliárd euróval csökken majd a nyeresége 2007 és 2010 között. Az Associated British Ports Holdings megugrott annak hatására, hogy a Goldman Sachs által vezetett befektetői csoport felvásárolja a kikötőket üzemeltető társaságot. A Tesco ugyanakkor süllyedt, miután bejelentette, hogy negyedéves nyeresége két és fél éve nem látott alacsony ütemben fog növekedni. Az indexek közül a londoni FTSE100 0,4%-kal gyengült 5496 pontra, a párizsi CAC 0,2%-kal 4607 pontra, míg a frankfurti DAX 0,25%-kal 5279 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 2,7%-kal süllyedt tovább 2477 pontra, a prágai PX50 0,6%-kal 1159 pontra, a moszkvai RTS 1,3%-kal 1219 pontra. (Tőzsdefórum)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.