BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még igényel céltartalékot az Equities

A K&H Bank első negyedéves adózás előtti eredménye 5,8 milliárd forintot ért el az egy évvel korábbi 5,9 milliárddal szemben, a 3,9 milliárdos adózott profit pedig hozzávetőlegesen 400 millió forinttal alacsonyabb a bázisidőszakinál – hangzott el a hitelintézet tegnapi sajtótájékoztatóján. A csökkenő eredményt a hitelezésre, illetve a K&H Equitiesre képzett céltartalékok hatásaival magyarázta Marko Voljc vezérigazgató. (A hitelezésre képzett céltartalék növekedése az óvatosabb kölcsönpolitikának és néhány egyedi tételnek az eredménye, míg a brókercégre további 1,2 milliárd forintnyi céltartalékot képzett a bank.)

A hitelintézet 10,9 milliárd forintos működési eredménye 25 százalékkal meghaladta a 2005. márciusit. A működési hatékonyság ezzel párhuzamosan tovább javult, a költség/bevétel arány 65-ről 60 százalékra csökkent.

A bank konszolidált mérlegfőösszege 18 százalékkal növekedett egy év alatt, így megközelítette a 2000 milliárd forintot. A hitelállomány ötödével, 1349 milliárd forintra nőtt: az emelkedés a bank beszámolója szerint elsősorban a devizaalapú lakáshiteleknek és az ingatlanfedezet mellett nyújtott – szintén túlnyomórészt deviza – fogyasztási hiteleknek köszönhető. A betétállomány az elmúlt év márciusához képest 228 milliárd forinttal emelkedett, ebben mind a lakossági, mind a vállalati üzletág teljesítménye szerepet játszott.

A Magyarországon – mérlegfőösszege alapján – második legnagyobb hitelintézet állományai több területen a piaci átlagot jóval meghaladó ütemben emelkedtek: a magánszemélyek betéteinek és befektetési alapjainak együttes állománya 30,5 százalékkal gyarapodott, miközben a piac 21 százalékkal bővült. Hasonló tendenciák figyelhetők meg a lakáscélú, illetve a személyi hiteleknél is.

Újabb vásárlás a csoportban

A KBC Private Equity és az Iris Capital megvásárolta az AMIS-t, Szlovénia vezető alternatív távközlési szolgáltatóját.

Az AMIS 2005-ben 14,5 millió eurós forgalmat produkált, és 13 ezer, szélessávú internetet felhasználó ügyfele van.

Az AMIS 2005-ben 14,5 millió eurós forgalmat produkált, és 13 ezer, szélessávú internetet felhasználó ügyfele van.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.