BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább erősödhet a dollár

A devizapiacokon folytatódott a dollárerősödés, köszönhetően annak, hogy az elmúlt hét során a nyereséget realizáló kereskedők miatt a zöldhasú lendületet szerzett. A gazdasági adatok kissé háttérbe szorultak, mivel a piaci szereplők főleg az eurózóna negyed százalékpontos kamatemelésére összpontosították a figyelmüket - mutat rá a BPForex elemzése.

Az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet az elmúlt néhány hónapra jellemző szigorúságával ellentétben most nem foglalt állást a jövőbeli kamatdöntésekkel kapcsolatban, így „enyhült a hangulat”. Ez – különösen rövid távon – akár jelentősen is erősítheti a dollárt.

A héten napvilágra kerülő adatok is növelhetik a zöldhasú iránti keresletet – mutat rá a BPForex.

Az első ilyen a termelői árak alakulásáról készített statisztika. A piac mérsékelt lassulásra számít, ennek tükröződnie kell a hét közepén megjelenő fogyasztói árakban is, ezek a kedden megjelenő – a várakozások szerint enyhén pozitív – kiskereskedelmi értékesítési adatok után látnak napvilágot. Amerikán kívül Japán érdemel még figyelmet: a fogyasztói bizalom és a GDP adatai mellett a Bank of Japan havi ülése is hatással lehet a piacokra. Jelentősége van továbbá a svájci nemzeti bank csütörtöki kamatdöntésének: itt a piac 25 bázispontos emelésre számít. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.