BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zuhan a BUX, gyengül a forint

Míg délelőtt még a pozitív tartományba is átszökött a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, addig most már két százalékos mínuszban jár 19.754 ponton. A forint árfolyama is folyamatosan gyengül, s nemrég a 267-es szint fölé is benézett. Ereszkednek persze a nyugat-európai és régiós indexek, hiszen a kamatfélelmek továbbra sem csillapodnak. Az összforgalom ugyanakkor nem csekély: már közelíti a 21 milliárd forintot. Viszont a vezető részvények közül a Mol - mely délelőtt még szépen tartotta magát - 1,3%-kal gyengült 19.650 forintra, az OTP két százalékkal 5880 forintra, a Richter négy százalékkal 37.700 forintra, míg az MTelekom ismét emelkedni tudott 0,2%-kal 877 forintra. A midcapek között 7,6%-kal szakadt a Fotex, így már 440 forinton kereskednek vele, de 4,7%-kal gyengült az Egis is 24.300 forintra, míg az FHB - melynek forgalma átkötéesk miatt 1,3 milliárd forintra szökött - 0,7%-kal csúszott le 1261 forintra. A Graphisoft forgalmát szintén egy átkötés hajtotta fel ma 4,8 milliárd forintra. 2.658.004 darab részvény volt érintett, s a társaság bejelentése szerint Bojár Gábor 25%-os pakettjét érinti a tranzakció. (Tőzsdefórum)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.