BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Banki területen két biztosító

Két magyarországi biztosító egyszerre kezd árulni – leánycégeken keresztül – banki szolgáltatásokat: a nagyok közül elsőként az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. és az Allianz Hungária Biztosító Zrt. lép erre a területre. Azonban míg az Aegon Magyarország Hitel Zrt. jelzálog-hitelezéssel foglalkozik, addig az Allianz Bank egyéb lakossági termékekkel jelenik meg: számlacsomagokat, hitelkártyákat, kombinált hiteltermékeket és betéti konstrukciókat kínál.

Farkas Ádám, az Allianz Bank vezérigazgatója elmondta, hogy új szolgáltatásaik nyújtásában egyelőre a biztosítói értékesítési hálózatot alkalmazzák majd, de ezzel párhuzamosan folyik a fióképítés, illetve -átalakítás, amelynek keretében 25 fiókot hoznának létre országszerte 2007 végére. A hitelintézet kedvezmények nyújtásával próbálja magához csábítani anyacége biztosítós ügyfeleit, azonban az újonnan belépőknek is ingyenes vagy kedvezményes biztosításokat nyújt a banki termékek mellé. Az Allianz már október 17-én elindította szolgáltatásait, azonban ezzel szemben az Aegon leányvállalata csak november 2-án kezdi meg működését, és svájcifrank-alapú ingatlanvásárlási, illetve szabad felhasználású hitelek értékesítését végzi majd a tizennégy helyszínnel létrehozott országos Hitelcentrum hálózatán keresztül.

Az Aegon új cége mindhárom típusú hitelét – a szükséges dokumentumok hiánytalan benyújtását követően – legfeljebb 14 munkanap alatt folyósítja a mellett, hogy ingatlanvásárlási és hitelkiváltási célú kölcsön esetén egyaránt 3,3 százalékos, szabad felhasználású kölcsön esetén pedig 4,5 százalékos hitelkamatot számít fel ügyfeleinek. A KHR-rendszerben passzívan nyilvántartottak is kaphatnak hitelt, azonban nekik két százalékponttal magasabb kamatot kell fizetniük. Mindhárom felvett kölcsön összege minimum egymillió forintnak megfelelő svájci frank lehet, míg maximális összege nem korlátozott, azonban 30 millió forintnak megfelelő svájci frank kölcsönösszegtől egyedi elbírálás szükséges. A hitelek futamideje két és huszonöt év között. Harnos András vezérigazgató kiemelte, hogy nagy szerepet kapott a termékek tervezésénél a rugalmasság, amelynek eredményeképpen az ügyfél már tisztán ingatlanfedezeti alapon is kaphat kölcsönt – amely így legfeljebb az ingatlan értékének 80 százalékát érheti el, de pótfedezetek benyújtásával a finanszírozási arány száz százalékra is felszökhet. Emellett a hitel egy százalékának megfelelő díjért lehetősége van az ügyfélnek elő- és végtörlesztésre, fedezetcserére, halasztásra, valamint a futamidő módosítására. Lakásbiztosítás a kölcsönhöz mindig kötelező, ám pótfedezetként csak az Aegonnál meglévő megtakarításos életbiztosítás számítható be. A két leánycég egyaránt impozáns terveket fogalmazott meg a közeljövőre: az Aegon Hitel három év alatt tíz százalékkal kíván részesedni az új hitelekből, az Allianz Bank egyéves távú tervei között pedig százezres ügyfélkör kialakítása szerepel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.