BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adatlopás: ki a következő?

Felgyorsultak az események: a Raiffeisen Bank mellett tegnap az Erste Bank is az adathalászok célkeresztjébe került. Az internetes adathalászat (amikor az ügyfelek személyes adatait hivatalos levélnek álcázott e-mailekkel próbálják megkaparintani) elvben közel 800 ezer ügyfelet érinthet - ennyien használnak ilyen szolgáltatásokat - a GKI Gazdaságkutató Intézet adatai alapján. A történet nyilvánvaló folytatása az elmúlt napok eseményeinek: a hét elején a Budapest Bank, múlt héten pedig a Raiffeisen Bank és a Szigetvári Takarékszövetkezet ügyfeleit bombázták kéretlen levelekkel.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy keletkezett-e egyáltalán kár, bár a tettesek több tranzakciót is megkíséreltek a megszerzett adatokkal – közölte lapunkkal Horváczi Emese, az ügyet vizsgáló Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.

Az áldozatul esett ügyfelek legfeljebb 45 ezer forintos mértékig viselik az esetlegesen fellépő kár következményeit – olvasható a bankkártyákról és internetes bankolásról szóló kormányrendeletben –, legalábbis abban az esetben, ha az ügyfél súlyos gondatlansága kizárható. Bár szakértők szerint a megtévesztő e-mailek általi adatlopás nem számít súlyos gondatlanságnak, a végső szót itt is a bíróság mondja ki.

Bíróságtól azonban úgy tűnik, egyelőre nem kell tartani. Az elmúlt napok információi alapján ugyanis a károsultak száma és a kár volumene nem jelentős – közölte Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője, aki azt is hozzátette: az adathalászok sikertelensége annak köszönhető, hogy egyre kifinomultabb a bankok védelmi rendszere. A felügyeletnél ugyan nem adhatnak ki információt az egyes bankoknál bekövetkezett tényleges kárösszegről, annyit közöltek: ilyen összehangolt és kiterjedt támadás eddig nem érte a magyar internetes bankolást. A támadók technikai felkészülése alapján pedig nem lehet kizárni az adatlopási kísérletek további folytatását. Hasonló véleményt képviselnek a bankok is.

Nincsenek károsultjai a Budapest Banknál az illetéktelen adatszerzési próbálkozásnak – közölte a hitelintézet, miután egy nap felfüggesztés után tegnap ismét megnyitotta online fiókját.

A múlt heti támadással sem érte kár a Raiffeisen Bank ügyfeleit, és a tegnapi adatlopás is sikertelennek bizonyult, mivel az elektronikus levelekben megadott honlap nem is volt elérhető – közölték az osztrák leánybanknál. Ennek ellenére figyelemfelkeltő céllal a Raiffeisennél is szüneteltették pár órára az online bankolást, és a csalás tényére felhívó SMS-eket küldtek az ügyfeleknek.

Az Erste Bank ugyan délelőtt felfüggesztette a vállalati online bankolást, a lakossági ügyfelek – a bank elmondása szerint – nincsenek veszélyben, hiszen minden egyes tranzakciót az SMS-ben megkapott kóddal kell megerősíteni. Tehát ha a jelszavakat meg is szerezték, nagy tömegben rákapcsolódni az ügyfelek telefonkészülékére már komolyabb előkészületet igényelne.

Pesszimizmusra ad ennek ellenére okot, hogy a tolvajok módszerei napról napra tökéletesednek. Múlt héten még angol nyelvű levelek keringtek a világhálón, a hét elején viaszont már magyarul olvashatták az ügyfelek a személyes adatok kiadását célzó felszólítást. Tegnap a tettesek odáig mentek, hogy – az elmúlt napok sajtóvisszhangját felhasználva – saját támadásaikra hivatkozva próbálták kicsikarni a két bank ügyfeleinek személyes adatait. HP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.