BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már tavasszal fény derülhet az IEB sorsára

Az Intesa Sanpaolo fél éven belül, várhatóan 2007 tavaszán fogadja el új üzleti tervét, amelyben meghatározzák majd, mi történik a két hazai leánnyal, a CIB és az Inter-Európa Bankkal – közölte a Euromoney által rendezett konferencián Giovanni Boccolini, az Intesa Sanpaolo csoport külföldi érdekeltségekért felelős vezetője. Hozzátette: az anyabankok egyesülése révén a pénzügyi csoport mérlegfőösszeg szerint immár dobogós helyet foglal el a magyar piacon. Magyarországhoz hasonlóan Szerbiában és Albániában is két leánya van a csoportnak, ezek jövőjéről szintén az új stratégiában lesz döntés.

Boccolini nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az Intesa Sanpaolo csoport további beruházásokat hajt végre Magyarországon, ám – tette hozzá – konkrét célpontról most nem időszerű beszélni. Ami a kelet-közép-európai terjeszkedés lehetősé-geit illeti: Boccolini szerint a csoport nyitott a további befektetésekre, illetve új piacokon történő megjelenésre, ám az utóbbi időszakban az árak nagyon gyors ütemben kezdtek emelkedni ebben a térségben. A csoport arculatáról szintén az új stratégia rendelkezik majd. A CIB a negyedik legnagyobb hazai bank, a tavalyi harmadik negyedév végén csoportszintű mérlegfőösszege 1806 milliárd, az IEB konszolidált mérlegfőöszszege 306,25 milliárd forint volt.

A PSZÁF tegnap engedélyezte, hogy a Banca Intesa az IEB-ben 85,866 százalékos mértékű közvetett befolyásoló részesedést szerezzen. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.