Ismét növelte kgfb-állományát a Köbe
Októberben indítja lakásbiztosítási termékét a Közlekedési Biztosító Egyesület (Köbe), a jövő év első negyedében pedig piacra lép utasbiztosítási konstrukcióival is – mondta el sajtótájékoztatón Takács János vezérigazgató.
A szerződésállományát tekintve jelenleg 99 százalékban gépjármű-felelősségbiztosításokat kezelő biztosítóegyesület 15,7 százalékkal növelte biztosítási díjbevételét az elmúlt év folyamán. Kifejezetten jól sikerült a 2006 végi átkötési kampány is – tette hozzá a vezérigazgató –, 50 ezer új és a közel 24 ezer megszűnő szerződés eredőjeként mintegy 26 ezerrel – 2003 után újra – növekedést mutat a legfrissebb, 2007. március végi szerződésállomány.
Az egyesület adózott eredménye 159 millió forint volt, ezt a jegyzett tőke emelésére fordították. Erre az évre a biztosító 7,3-7,4 milliárdos díjbevétellel és 40-50 milliós mérleg szerinti eredménnyel számol. A következő három-négy évben az eredmény emelkedni fog, ám – tette hozzá Kovács István Tamás elnök – ez nem az elsődleges célja az egyesületnek.
A Köbe jegyzett tőkéje 2006 végére megközelítette az egymilliárd forintot, amely így már 75 százalékkal meghaladja a biztosítóegyesületre előírt minimális biztonságitőke-szükséglet (562,5 millió forint) értékét.
A társaság új állomány-nyilvántartó és főkönyvi rendszert indított, valamint új kárrendezési rendszert vezettek be. A fejlesztések második lépcsójeként – az idei év második felében – papírmentes kárrendezésre állnak át.
Hamarosan a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnökségében is képviseltethetik magukat a biztosítóegyesületek – mondta el a vezérigazgató. Magyarországon 35 biztosító működik egyesületi formában, a legnagyobb négy közül három foglalkozik gépjármű-biztosítással. Ezek díjbevétele a tavalyi év végén a teljes magyar biztosítási piac díjbevételének 2,5 százalékát tette ki. A kgfb-piacon az egyesületek díjbevétel alapján számított részesedése meghaladta a 10 százalékot. A Köbe ez évtől együttműködik a legnagyobb francia gépjármű-biztosító egyesülettel, a kgfb-piac 20 százalékát lefedő MACIF-fal. OG


