BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól teljesítettek a tőzsdék a régióban

Némi napközbeni hezitálás után kisebb-nagyobb mértékű erősödéssel zárták a háét első kereskedési napját a régió börzéi.

A BUX 0,56 százalékkal 26 100 pontra, a lengyel WIG20 0,49 százalékkal 358 pontra erősödött. Az osztrák ATX délután öt órakor alig 0,04 százalékos mínuszban, gyakorlatilag stagnálással 4666 ponton volt. A régió 30 vállalatának részvénymozgásait tükröző NTX index 0,1 százalékkal 1928 pontra emelkedve, a prágai PX is enyhén, 0,06 százalékkal 1820 pontra növekedve zárt. Az indexekben nagy súllyal bíró Mol, a második legnagyobb lengyel banknak számító Pekao, a világ első számú téglagyártója, az osztrák Wienerberger ma már osztalékszelvény nélkül forgott.

A lengyel gázmonopólium PGNiG papírjai történelmük legnagyobb erősödését, 9,3 százalékos árfolyam-emelkedéssel büszkélkedhettek,, miután a Deutsche Bank 8 százalékkal 5,4 zlotyra emelte a papírok célárát. A szintén lengyel Pegas ára pedig 5 százalékkal drágult.

A cseh Zentiva vezette viszont a prágai gyengülő papírok sorát 1,5 százalékos áreséssel, miután a legnagyobb hazai gyógyszergyárnak számító rtársaság a várakozásoktól elmaradó negyedéves profitról számolt be.

Az osztrák papírok közül kiemelkedik a Vienna Insurance 2,9 százalékos 54,35 euróra drágulással, miután csaknem 30 százalékkal megemelte idei évre vonatkozó profit-előrejelzését.

A BÉT-en a vezető részvények közül a Mol piacán volt a legmagasabb az érdeklődés, a papírok csaknem 10 milliárdos forgalom mellett 22 450 forintos árfolyamon zártak, 2,5 százalékkal gyengültek. Ebből 508 forintos esés a már említett osztalék szelvényvágásnak tudható be. A Magyar Telekom 8 milliárd forintos forgalom mellett 1,7 százalékos emelkedés ért el, hiszen ma lehetett őket utoljára osztalékszelvénnyel vásárolni. Holnap teszi közzé negyedéves gyorsjelentését az OTP , ennek megfelelően a bankpapírok piacát is a kivárás jellemezte, 0,8 százalékos emelkedéssel 9849 forintig drágultak. Az Egis 0,7 százalékos csökkenést produkált, míg a Richter 0,5%-os emelkedéssel zárta a napot. A kisebbek közül a TVK és a Zwack 4,1, illetve 4,8 százalékos emelkedést könyvelhette el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.