BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy kockázat a nyaraló biztosítása

Nyaralóval rendelkező magánszemély három-négy évente számolhat betöréssel, az átlagos káresemény kétszázezer forint. A biztosításokat szinte minden társaság egy kalap alá veszi a lakásbiztosításokkal. Ez logikus is, hiszen ugyanazt a terméket alkalmazzák: az összeget mindkét esetben azonos elvek alapján határozzák meg, az épületbiztosításit az újraépítési költség alapján, míg az ingóságbiztosításit vagyoncsoportonként, újrabeszerzési értéken. Különbség azonban található, ráadásul nem is csekély. Nyaralók esetében ugyanis a díj akár 60-70 százalékkal is magasabb lehet, mint a lakásoknál, ezt azzal indokolják a biztosítók, hogy nem állandóan lakott, ezért akár egy tűzkár esetén is nagyobb a „totálkár” valószínűsége, mint a lakásoknál, s lényegesen nagyobb kárt okozhat akár egy csőtörés is. A nyaralóbiztosítás esetében is az ügyfelek elsősorban elemi kár, csőtörés, tűz, betöréses lopás, rablás, üvegtörés és felelősségi kockázatokra kötnek biztosítást, ám érezhetően nő azoknak a köre, akiknek igénylik a minőségi szolgáltatásokat, s úgy tűnik, a lakosság vagyonvédelmi szemléletében is változás állt be. Ez annak a következménye, hogy emelkedett a nyaralókban őrzött vagyontárgyak értéke, és talán még nyomósabb ok, hogy a betörések elkövetői mindig újabb technikákat eszelnek ki.

Az ügyfélnek nem árt azzal számolnia, hogy míg a nyaraló biztosításánál tűz-, víz-, elemi kár esetén a biztosítók az általa választott biztosítási összegig térítik a bekövetkezett károkat – azonos feltételekkel a lakásnál megszokott szolgáltatással –, addig a betöréses lopás kockázatára nem nyújtanak olyan széles körű szolgáltatást, mint az állandóan lakott otthonok esetében. Így a nyaralókban tartott ékszerekre, festményekre, egyéb értéktárgyakra nem terjed ki a biztosítási fedezet, s a társaságok többségénél a betöréses lopás elleni védettségtől függő limitek is eltérnek a lakásbiztosításnál megszokottaktól.

A faházak, puha falazatú nyaralók biztosítására általában a legtöbb cég nem vállalkozik, s az árvíz-biztosítási eseményre vonatkozóan az állandóan lakott lakásokhoz hasonlóan kizáró tényezőt jelent a hullámtér is,. Van olyan ügyfél is, aki csak a lakását, de olyan is, aki csak a nyaralóját biztosítja – festettek igencsak vegyes képet a hazai nyaralóbiztosításokról a társaságok. FB

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.