BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hogyan védhetjük meg üresen maradt nyaralónkat?

Ősztől tavaszig a fokozatosan elnéptelenedő nyaralóházak kedvelt betörési célponttá válhatnak. Emellett az elemi csapások is veszélyeztetik a hétvégi házakat, éppúgy, mint a lakóépületeket.

A CLB Független Biztosítási alkusz szerint a legfontosabb, hogy a téliesítés során lehetőleg távolítsunk el az épületből minden értékes ingóságot. Sem a házban, sem az udvarban nem érdemes szem előtt hagyni olyan tárgyakat, amelyek felkelthetik az érdeklődést. A nyílászárókra szerelt rácsok, illetve a jól láthatóan felszerelt riasztóberendezések is nagyobb eséllyel tartják távol a rossz szándékkal közeledőket.

A kockázat tovább csökkenthető, ha a nyaralási szezonon kívül is rendszeresen meglátogatjuk a nyaralót, illetve a szomszédokkal összefogva – akár szervezett formában is – odafigyelünk egymás értékeire. Ennek ellenére bekövetkezhet a baj, így – a CLB szerint – az őszi hónapokban érezhetően megnő azok száma, akik nyaralóbiztosítást kötnek.

„A nyaralóbiztosítás alapvetően egy lakásbiztosítás, amelynek van néhány sajátossága is – ad tájékoztatást Buczolich Antónia, a CLB Független Biztosítási Alkusz ügyvezető igazgatója. Az állandó lakó hiányából, illetve a lakott területtől való távolságból adódó többletkockázat értelemszerűen a biztosítási díjban is jelentkezik: egy ugyanolyan adottságokkal rendelkező, állandóan lakott lakás biztosítási díjának akár két-háromszorosát is ki kell kifizetnünk. További eltérés, hogy limitált a biztosítható ingóságok értéke; az összeg biztosítónként változik. A kiemelt értékek (festmény, szobor, antik tárgyak, ékszerek) eleve ki vannak zárva a biztosítható tárgyak köréből. Emellett előfordulhat, hogy a biztosító egyes esetekben szemlekötelezettséget ír elő.”

Ugyanakkor, mivel nem a nyaraló a lakóhelyünk, általában sokkal kevesebb kiegészítő biztosítás megkötését kell mérlegelnünk: a betöréses lopás és rablás mellett elsősorban az elemi csapások okozta károkat érdemes lefedezni: a vihar és hónyomás mellett a villámcsapás lehet még kockázati tényező, de kedvezőtlen fekvésű telek esetén még idegen jármű ütközése sem zárható ki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.