Romániai biztosítót vesz a Groupama
A francia Groupama Csoport megvásárolta a román BT Asigurari biztosítótársaságot a Banca Transilvaniától. A BT Asigurari 2006-ban 60 millió eurós díjbevételt ért el, a piaci részesedése 4 százalék. Ezzel az eredménnyel a társaság a nem-életbiztosítási ágazatban kilencedik, az életbiztosításiban pedig a tizenkettedik biztosító Romániában.
A Groupama stratégiai fejlesztési terveivel összhangban a romániai akvizíció célja, hogy a francia biztosító vezető piaci szereplőjévé emelkedjen a pán-európai biztosítótársaságok között. A 21 millió lakosú Románia az erős gazdasági növekedésnek és a biztosítási termékek alacsony penetrációjának köszönhetően kiemelkedő lehetőségeket nyújt a szektor számára, mely 2006-ban mindössze 1,7 százalékát képviselte a nemzeti GDP-nek (ebből 0,3 százalék az életbiztosítások aránya), egy főre eső 75 eurós díjbevétellel. 2007 első félévében a BT Asigurari közel 40 millió eurós bevételt könyvelhetett el, ami 40 százalékkal több, mint amennyit a tavalyi év azonos időszakában realizáltak. 2004 és 2006 között a cég 162 százalékos növekedést ért el, miközben ebben a periódusban a teljes piac növekedése csak 54 százalékos volt.
A BT Asigurari Románia második legnagyobb disztribúciós hálózatával rendelkezik, országszerte több mint 270 képviselete és fiókja van, és a hálózat dinamikusan növekszik tovább. A Groupama Csoport Közép-Európában eddig csak Magyarországon volt jelen a Groupama Biztosító Zrt.-vel, amely főként a gépjármű-biztosítás, lakásbiztosítás és életbiztosítás területén működik aktívan.
A romániai akvizíció a francia anyacég stratégiai fejlesztési tervével összhangban történt: a biztosító további felvásárlási lehetőségeket keres Közép-, Kelet- és Dél-Európában. A romániai tranzakció részeként a Groupama egy exkluzív bankbiztosítási megállapodást is kötött nem-életbiztosítási termékekre Románia ötödik legnagyobb bankjával, a Banca Transilvaniával.


