BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább drágul a kőolaj

Újabb rekordot ért el a kőolaj ára New Yorkban: pénteken a záróár 98,18 dollár lett, az eddigi legmagasabb. (Az abszolút történelmi rekordot november 21-én napközben érte el a WTI 99,29, a brent pedig 96,53 dolláron.) Így az elemzések egyre nagyobb valószínűséget adnak annak, hogy jövőre is folytatódhat az árupiaci cikkek árfolyam-emelkedése. A Credit Suisse privát banki egysége által kiadott legfrissebb előrejelzés szerint a kőolajtartalékok csökkenése, a gyenge dollár és a még mindig „robusztus” gazdasági növekedés kilátásai tovább erősítik az árupiaci jegyzéseket. A svájci bank prognózisa alapján jövőre a globális gazdasági növekedés rátája 5 százalék lesz, és a dollár a gyenge oldalon maradhat, mert a központi bankok nemigen emelnek majd kamatokat.

Tobias Merath, a Credit Suisse árupiaci kutatórészlegének a vezetője konkrét számokkal is példázta várakozásait: az árupiaci mutatók közül a Dow Jones indexe – amely az idén eddig 15 százalékkal erősödött – jövőre 9 százalék körül emelkedhet, a Standard & Poor’s Goldman Sachs Commodity Index – amely 24 árupiaci határidős kontraktus mozgásait követi – 6 százalékkal erősödhet (az idén eddig 33 százalékos volt az emelkedés). Merath szerint jövőre – főleg az első hat hónapban – azért marad magas szinten a kőolaj tőzsdei ára, mert megcsappan a termelés, mivel a nem OPEC-tagok visszafogják felhozatalukat.

Árupiaci szakértők úgy vélik, a fekete arany eddigi folyamatos csúcsdöntései a gyenge dolláron túl leginkább a spekuláció miatt következtek be. Jól példázza ezt a véleményt, hogy a múlt héten a kőolajjegyzések legfontosabb börzéjének számító New York-i Határidős Árutőzsde (Nymex) a rövidített pénteki kereskedésben, amikor a brókerek zöme a hosszú ünnepre szabadságot vett ki, az alacsony likviditást kihasználva a spekulánsok kisebb vételekkel ismét 98 dollár fölé hajtották a jegyzéseket, pedig a nap még 96,16-on indult. A múlt hét a dollár árfolyamában is hozott rekordokat, méghozzá negatívat, így az amerikai deviza gyengélkedésével párhuzamosan emelkedett az arany ára; pénteken a Nymex Comex fémpiacán a decemberi szállításra 3,3 százalékkal, 824,70 dollárra drágult. Az arany ára az idén 29, az ezüsté 14 százalékkal nőtt, és mivel nem várható a belátható jövőben a dollár jelentős erősödése, a nemesfémek árai is magasan maradhatnak. A gyenge zöldhasú felverte viszont Chicagóban a búza és a kukorica tőzsdei árfolyamát, mivel sok, nem dollárt használó importáló országnak a saját devizájában már nagyon olcsó a vásárlás. Kína és India élelmiszer-, energia- és nyersanyagéhsége továbbra is felhajtó hatású lesz ezeken a piacokon a Citigroup Investment Research szakértője, Alan Heap szerint az árupiaci szuperciklus ezért négy-öt évig még fennmaradhat.

Az árupiaci szakértőkkel ellentétben Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető közgazdásza a Die Welt című német lapban pénteken kifejtette: nem a piaci spekulációt tartja a fő árfelhajtó tényezőnek, szerinte az csak leköveti a kereskedelmi készletek szűkösségét és a geopolitikai feszültségeket. Birol szerint egy biztos: a piac rendkívül ideges, bármilyen rossz hír – például az Iránnal való háború lehetőségének hangsúlyosabb említése – az egekbe repítheti az árakat. Kőolajár-csökkenést várni pedig most túlzott optimizmusra vallana, mert ehhez jelentősen növelni kellene a kitermelést. Egyelőre azonban kétséges, hogy az OPEC kész-e erre, hiszen azt állítja: nem tagjaitól függ a fekete arany világpiaci ára. A befektetők most ismét az OPEC-re figyelnek, azt találgatva, hogy az olajkartell jövő hét szerdán, Abu-Dzabiban tartandó ülésén döntenek-e a termelési kvóták megváltoztatásáról. VG




Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.