A több ponton finomított rendeletből azonban a vezérigazgató szerint így is kimaradt néhány fontos elem. Bár a banki hirdetésekre vonatkozó szabályok szigorodtak, így például egy kedvezményes hitel esetén nem elég az akciós időszakra vonatkozó mutatót közzétenni, a számítási képletből továbbra is kimarad néhány elem, ami belekerülhetne – mondta Varga Eszter. A THM-nél, bár elméletileg megtehetnék, továbbra sem veszik figyelembe például az önerős (vagy minimális önerős) hitelkonstrukciók esetén a hitelfedezeti biztosítás díját, amelyet ezen konstrukcióknál kötelező megkötni. Nem számolnak továbbá bizonyos banki tranzakciós költségeket, például a számlavezetési, átutalási, illetve a konverziós díjat. Utóbbi – mivel a hazai adósok zöme devizahitelt törleszt, de forintban kapja a fizetését – igen fontos, ráadásul nem egyszeri költség. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) adatai szerint míg tavaly év végén a bankszektor háztartásoknak nyújtott teljes hitelállománya 5300 milliárd forint fölött volt, ennek több mint 60 százaléka (több mint 3100 milliárd) devizahitel, és ez az arány folyamatosan növekszik, így a svájci frankban vagy euróban felvett, de forintban törlesztett kölcsönök átváltási költségeivel a THM-en túl is számolni kell.
Az egyéb tranzakciós költségek egyénileg és egy 15-20 éves futamidő alatt ugyan többször változhatnak, így nehezebben fogalmazhatók a számítási képletbe, szintén pluszkiadásokat jelentenek a törlesztésben, mégsem szerepelnek a hiteldíjmutató számítási képletében.
Mindemellett a CEC felhívta a figyelmet arra is, hogy a THM nem tartalmazhatja a devizahitelek árfolyam- és kamatkockázatából fakadó jövőbeli hatásait.
A hiteldíjmutatók számítási képletei nem, de a számításhoz kapcsolódó számos részletszabály változott február 1-jétől. Például az olyan kombinált termékeknél, amelyeknél a hitel törlesztése egy másik szolgáltatás keretében képződik a hiteldíjmutatót a betéti jellegű termék figyelembevételével kell számítani.
Változást jelent továbbá, hogy az akciós hiteleknél két THM-et kell számítani: egyet az akciós, egyet az azon túli időszakra. A devizahiteleknél a THM-et a szerződéskötést megelőző 30 napon belüli devizaárfolyammal kell kalkulálni (ez eddig 10 nap volt). A rendelet kiegészült azzal a szabálycsoporttal, amely a különféle hiteleknél megadja a THM-számítás alapjául szolgáló kölcsön összegét és futamidejét. Emellett a hirdetésekben megfelelő méretben kell közzétenni a mutatót. VG
A hitelintézet ügyfeleknek küldött levele - mutat rá közleményében a GVH - úgy fogalmaz, mintha a kezelési költségek maximumának emelésére a GVH elvárása alapján kerülne sor.
A hitelintézet ügyfeleknek küldött levele - mutat rá közleményében a GVH - úgy fogalmaz, mintha a kezelési költségek maximumának emelésére a GVH elvárása alapján kerülne sor.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.