BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hozta a kötelezőt az OTP

Újabb rekordot jelentő, 207,8 milliárdos éves adózott eredményről számolt be az OTP csoport, ez a piaci várakozásoknak megfelel, bár kismértékben – bő hárommilliárddal – elmarad a tervtől. A csoportszintű mérlegfőösszeg 19,2 százalékkal, 8459,8 milliárd forintra emelkedett, és dinamikus – 28,8, illetve 19 százalékos – növekedést sikerült produkálni a hiteleknél és a betéteknél is.

Csányi Sándor elnök-vezérigazgató értékelése szerint nehéz, ugyanakkor sikeres éven van túl az OTP Bank: annak tükrében pedig, hogy a külföldi leánybankoknál – a DSK-t kivéve – komoly reorganizációs folyamat zajlott le, és a makrogazdasági környezet kedvezőtlenül alakult, a tíz százalékot meghaladó profitbővülés igen jó eredménynek tekinthető. A hazai alapbanki teljesítmény a második fél évben javult: a hitelek éves alapon 12,7, a betétek pedig 10,6 százalékkal emelkedtek. A külföldi leánybankok közül változatlanul kiemelkedő teljesítményt nyújtott a bolgár DSK, és figyelemre méltó, 45 százalékos hitelállomány-bővülést ért el az ukrán leánybank is. A kisebb leányok közül a montenegrói CKB nyújtotta a legjobb teljesítményt, csaknem duplázta hitel- és betétállományait.

Ami az idei kilátásokat illeti, Urbán László vezérigazgató-helyettes közölte: a tavalyihoz közeli, mindenképp tíz százalék feletti adózotteredmény-bővüléssel számolnak a tervekben. A kiadás-bevétel arányt a tavalyi 59,1 százalékról 55-re mérsékelnék. A külföldi leánybankok részesedése az adózott profitból a tavalyi nagyjából 25 százalékról 33 százalék környékére emelkedhet: ebben jelentős szerepet játszik majd az ukrán leánytól várt 30 és az Invesztszberbank által produkálható 50 százalékos nyereségbővülés. A hazai alaptevékenység eredménye viszont várhatóan nem változik: ennek egyrészt az az oka, hogy az állami támogatású lakáshitelek átárazódása 13 milliárddal csökkenti a kapott támogatás mértékét, másrészt az adóterhek várhatóan 9 milliárddal emelkednek.

Az elnök-vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy az idei kalkulációk sem a Garancia eladásának, sem a lehetséges vásárlásoknak a hatását nem tartalmazzák, egyben utalt arra is, hogy az OTP március végéig végrehajthat egy újabb akvizíciót. Csányi – reagálva arra a hírre, hogy a jegybank és a pénzügyi felügyelet ajánlást készül megfogalmazni a jenhitelek terjedése kapcsán – leszögezte: indokolatlannak tartana egy ilyen lépést, hiszen a jenalapú kölcsönök rizikója nem nagyobb a svájcifrank-hitelekénél. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.