A rovat támogatója: Budapesti Értéktőzsde Zrt.
Pénz- és tőkepiac

Hozam helyett szimpátia alapján váltanak kasszát a tagok

Bár a magánnyugdíjpénztárt váltó tagok száma évről-évre növekszik, ehhez egyelőre főként az üzletkötők sikeres csalogatása, és nem a pénztárak teljesítményét mérő hozamok összehasonlítása járul hozzá. Míg 2006-ben mintegy 50 ezer tag döntött a pénztárváltás mellett, addig tavaly már 100 ezren, és idén hasonló növekedési mértékre számít Fórizs Sándor, az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnöke.

Ugyanakkor szerinte nem feltétlen mutat jó irányba, hogy az ügyfelek nem a hozamok alapján, hanem az üzletkötők megkeresésére váltanak.

A növekvő tendenciát emellett magyarázza az is, hogy magánnyugdíjpénztári jogszabályok alapján a pénztárak közötti átlépés egyszerű, és nem is költséges művelet. Mindössze az újonnan választott pénztár belépési nyilatkozatának kitöltése szükséges – a nyilatkozatot az esetek többségében az internetről is letölthetik az ügyfelek -, a többi adminisztrációs teendőt a pénztárak egymás között intézik.

Az átlépés költsége nem haladhatja meg a megtakarítás 1 ezrelékét, ami egy átlagos számlaegyenleget alapul véve 800-900 forintnyi összeget jelent és a megtakarításból kerül levonásra - tájékoztat Tóth Szilárd, az Axa Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának tagja. Az átlépés a jogszabályi előírások szerinti hozamjóváírások miatt általában negyedévente történik két lépcsőben, annak érdekében, hogy a váltás ne járjon hozamveszteséggel a tag számára. Jellemzően a kitöltés negyedévét követően válnak taggá az ügyfelek az új pénztárban, amelyről őt és a munkáltatót az újonnan választott pénztár értesíti.

Jövő évtől ráadásul elindul egy új, egység alapú elszámolás, amely bár az első időben bonyolultabbnak tűnhet a tagok számára,  jelentősen gyorsítja majd az átlépések lebonyolítását. Ekkortól a korábbi negyedéves hozamosztás helyett havonta is lehetséges lesz az elszámolás, és a pénztárak közötti lépegetés - magyarázza Tóth Szilárd.

A jelenlegi növekvő tendenciák mérséklődésére is lehet ugyanakkor számítani Lehoczky László az MKB Nyugdíjpénztárak ügyvezetÕ igazgatója szerint. Úgy véli az, hogy a választható portfoliók megjelenésével a magasabb hozam reményében pénztáron belül is adott lesz a választás lehetősége, lassíthatja ezt a folyamatot. Igaz, az egységes elszámoló  rendszer megjelenése az egyéni számla napi értékének követhetőségét teremti majd meg, ami átlépésre sarkalhatja  a gyengébb teljesítményt felmutató pénztár tagságát - teszi hozzá. 

Feltéve, ha az ügyfelek követik majd megtakarításaik mozgását, ami egyelőre egyáltalán jellemző - mondja Nagy Csaba, az OTP Magánnyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. Ennek oka szerinte, hogy a pénztártagok nyugdíjba vonulásukkor élvezhetik csak az évek során folyamatosan befizetett összeget, és az egyes hozamok között nincsen rendkívül nagy eltérések.

Ez azonban a választható portfoliós rendszer bevezetésével folyamatosan változhat - mondja. Emiatt viszonylag könnyen meggyőzhetők ügynökök által, amennyiben egy másik magánnyugdíjpénztár valamely kedvezménnyel kecsegtet. Ebben az esetben azonban kiemelten fontos, hogy a pénztártag alaposan leellenőrizze, hogy az újonnan választott pénztár mutatói megfelelnek-e az elvárásainak - húzza alá Nagy Csaba.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek