Az Axa csoport növelné piaci részesedését
Az Axa pénzügyi csoport kelet-közép-európai, ezen belül magyarországi üzleti tevékenységének növekedése volt a leggyorsabb, leszámítva a cég néhány ázsiai országban lévő érdekeltségét. Egyebek között ez indokolta a párizsi székhelyű biztosítócsoport itteni terjeszkedését – közölte Henri de Castries vezérigazgató. Az Axa vezetője elmondta: a társaság csoportszinten 2007-ben 94 milliárd euró díjbevételt ért el, a kezelt vagyon 1,28 milliárd, a profit pedig ötmilliárd euró volt.
Castries közölte: stratégiai hiba lenne, ha a társaság Magyarországon a vezető hitelintézetekkel akarna versenyezni. Az Ella Bank megvásárlásával a cég a Belgiumban, Francia- és Németországban már jól működő, nem univerzális banki modellt követi, és hasonló hitelintézetet szeretnének beindítani Svájcban is.
Az Axa Magyarországon a nem életbiztosítási ágazaton belül a gépjármű- és a lakásbiztosításban szeretné növelni piaci részesedését, hosszú távon pedig az első 3-5 biztosító közé kíván kerülni. A vezérigazgató elmondta: a jelenlegi ingatlan- és pénzpiaci sokk csak korlátozottan érinti a céget, hosszú távon pedig nem befolyásolja a társaság működését. VV


