BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új általános biztosítót indíthat a CIG

Januártól elindul a CIG Közép-európai Biztosító Zrt. általános, azaz nem élet ági tevékenységet végző leányvállalata, a CIG Első Magyar Általános Biztosító Zrt. – tudtuk meg Missura Gábortól, a társaság kommunikációs vezetőjétől. A cég 100 százalékos tulajdonosa a CIG Közép-európai Biztosító Zrt., és a vezetés is azonos, Horváth Bélával az élen.

Az anyacég menedzsmentje már az életbiztosító május végi indulásakor bejelentette, hogy várhatóan a jövő év elején elindítják a nem élet irányú biztosítót is, és ehhez a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete keddi határozatában zöld utat is adott. A CIG szóvivője elmondta: elsőként utas- és lakásbiztosítást kínálnak majd az ügyfeleknek, később különféle vállalati biztosításokkal bővítik kínálatukat.

Az életbiztosító nyár elején a Pannónia névre keresztelt, forintban vagy euróban jegyezhető unit-linked termékkel indult el, amely tizennégy eszközalapba, köztük hazai kötvény- és vegyes alapokba, indiai és kínai részvényalapokba, illetve euróalapokba fektet, de az ügyfelek akár Warren Buffett részvényalapját is kiválaszthatják. Az első három hónap eredményeit szeptemberben publikálja a társaság. VV

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.