Wabard biztosító: 2 milliárdra számítanak
A Wabard hétfőn kapta meg működési engedélyét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF), csütörtökön pedig meg is jelent első tarifáival, amelyek okoztak némi meglepetést.
Annak ellenére, hogy a társaság a fuvarozói-logisztikai piacon szerzett tapasztalatait akarja kamatoztatni a tehergépkocsi piacon, azaz óriási flottákat szerezne meg magának rögtön az első évben (beleértve a Waberer''s csoport 4200 kamionból álló flottáját), a lakossági gépjárművek piacán is több tízezres kötésszámot célzott meg az idei kampányban.
Ami a tarifáit, és a kedvezményrendszerét illeti, ez nem is irreális elképzelés: a nagycsaládosoknak, a közszférában dolgozóknak, és a pályakezdőknek kínált engedményeivel jelentős részt szakíthat a piacból.
A társaság sajtótájékoztatóján Nagy Imre vezérigazgató elmondta: később casco, és vagyonbiztosítási termékekkel is piacra lépnek majd.
A cég alaptőkéje 920 millió forint, egyik legnagyobb tulajdonosa Wáberer György vagyonkezelő cége a VKH Kft., illetve az Arden Holding Zrt.