BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A világhálón erősít az Aegon

Önálló cégként működő online értékesítéssel foglalkozó leányvállalatot alapít jövőre az Aegon Magyarország Biztosító – jelentette be pénteken Hágában a társaság vezérigazgatója, Zatykó Péter, aki januártól átveszi az egész hazai cégcsoport irányítását. Ezt már Kepecs Gábor, az Aegon Magyarország elnök-vezérigazgatója mondta el, aki a továbbiakban a régiós leányokat felügyeli, illetve a csoport igazgatótanácsában tevékenykedik.

A magyar vállalat (biztosító, nyugdíjpénztár, jelzáloghitel-intézet, vagyon- és alapkezelő) stratégiájával kapcsolatban Zatykó elmondta: az elmúlt két évben felvett fő irány nem változik, az élet ágban az egyszeri díjas unit-linked biztosítások területén erősítene a társaság, a nem élet szegmensben pedig egy új online értékesítési csatorna bevezetése várható 2009-ben, az Aegon ugyanis belép a Magyarországon még gyerekcipőben járó direktpiacra. A külön leányvállalatként működő „direkt biztosító” elsősorban gépjármű- és lakásbiztosításokat értékesít majd. Ami a hazai életbiztosítási piacot illeti, az Aegon az elmúlt két esztendőben kezdett intenzíven mozgolódni a húzóerőnek számító egyszeri díjas termékekkel, s erre a közeljövőben is nagy hangsúlyt fektetne, a jelenlegi tendenciák azonban azt mutatják, a jövő az élet ágban is a garantált termékeké, illetve a hagyományos, kockázati életbiztosításoké.

A cégcsoport a tervek szerint 2009–2012 között 22 százalék fölötti piaci részesedést szerezne a magánpénztári, 17 százalékosat az önkéntes pénztári ágban, 15 százalékot meghaladót a rendszeres díjas életbiztosításokban, s megtartaná piacvezető pozícióját a lakásbiztosításban, valamint 5 százalékot szerezne az újonnan folyósított hitelek tekintetében a jelzálogpiacon.

A cégcsoport globális terveit illetően Erik van Houwelingen, az Aegon vagyonkezelőjének elnöke elmondta: befektetéseik kezelésére új rendszert hoznak létre, amely összehangolja a vagyonkezelők tevékenységét, így segítve a hatékony működést. Tavaly a csoport által kezelt vagyon 271 milliárd euró volt, ez év szeptember végén 351 milliárd. (Ebből csaknem 6 milliárd eurót tesz ki a kelet-közép-európai régió befektetése.)

A válság kapcsán a biztosító szakmai rendezvényén Alex Wynaendts elnök-vezérigazgató elmondta: az Aegon a közelmúltban szabadított fel 1,5 milliárd euró tőkét, emellett hárommilliárd eurós támogatást kapott a holland kormánytól, ezt azonban kizárólag a tőkevédelem megerősítése érdekében fogadták el. A kölcsönön 8,5 százalékos kamat van.

Wynaendts a cég várakozásaival kapcsolatban elmondta: bízik az új piacokban (például a kelet-közép-európai régióban), mert ezeken a területeken most alakult ki az a középosztály, amelynek különösen fontos az állami nyugdíj mellett az öngondoskodás, ezért a térségben több mint háromszor akkora a növekedési potenciál, mint a fejlettebb piacokon. VV

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.