A Bretton Woods-i pénzügyi rendszer
A második világháborút követően az amerikai Bretton Woods-ban állapodtak meg a vezető országok a nemzetközi pénzügyi rendszer főbb elemeiről. A Bretton Woods-i kompromisszum alapján a dollár árfolyamát az aranyhoz kötötték, egy uncia arany 35 dollárt ért. Az egyéb árfolyamokat pedig a dollárhoz, mint kulcsvalutához rögzítették, minimális árfolyam eltéréseket megengedve.A BrettonWoods-i kompromisszum jó két évtizeden át stabilan működött, keretei közt sikerült lebonyolítani Európa-szerte a nagy állami fejlesztési, iparosítási programokat. A világgazdasági konjunktúra kiteljesedett, a dollár iránti kereslet megnövekedett.
Ám 1968-ra az amerikai fizetési mérleg deficites lett. A dollár stabilitásába vetett bizalom csökkenése miatt az USA-nak egyre nagyobb mértékben kellett a külföldi jegybankok által felkínált dollárokat aranyra cserélnie. Az amerikai aranytartalékok apadni kezdtek, ami oda vezetett, hogy 1971 augusztusában az USA felrúgta a dollár rögzített árfolyamon való aranyra váltását. A jelenlegi pénzügyi válság kapcsán számos véleményformáló szorgalmazza egy új Bretton Woods megalkotását. A felvetés nem új: a dollárkonvertibilitás megszűnésének bejelentése után a Világgazdaság 1971. augusztus 17-i számában is ezt pedzegette. A stabilitás iránti igény ugyan érthető, hiszen a pénzügyi válságok maguk is a reálgazdasági visszaesés forrásává válhatnak, ám a pénzpiaci elemzők szerint nem lehet kérdés, hogy a világgazdaság egészséges működését semmilyen árfolyamrendszer sem szolgálhatja hatékonyabban, mint a teljesen liberalizált devizakereskedelem.
A dollár a mi devizánk, de az Önök problémája – vágta tárgyalópartnerei szemébe az USA pénzügyminisztere, John Connally 1971-ben, nem sokkal azt követően, hogy elnöke, Richard Nixon bejelentette: beszüntetik a külföldi jegybankoknál lévő dollárok aranyra váltását. Ironikus megjegyzése érthető, hiszen a dollár esetleges árfolyamkilengései miatt aggódó tárgyalópartnerei virágzó gazdaságokat képviseltek: a világháború két fő vesztese, az NSZK és Japán fejlődését is a csoda jelzővel illették, ráadásul úgy Európa, mint a felkelő nap országa nyakig ült a dollártartalékokban.
Mindeközben Connallynek egy évvel a választások előtt a fenyegető emelkedésével kellett szembenéznie, az amerikai konjunktúra mélyponton volt, és az is fenyegette a vietnami háború következményeit is nyögő Amerikát.
Videó: Nixon bejelenti a dollárkonvertibiliás végét
Ilyen körülmények között született az a gazdaságélénkítő koncepció, mely egyéb lépések (10 százalékos extra importadó, háromhavi ár- és bérstop, beruházási adóhitel, szövetségi kiadások csökkentése, adócsökkentés) mellett a nyugati pénzügyi rendszer felborítását is eredményezte, s áttételekkel ugyan, de az aranynak is utat mutatott a bankok trezorjából az ipari felhasználások irányába.
Megszületett
1971-ben az USA bejelentette a dollár aranyra váltásának felfüggesztését, majd a korábbi, plusz-mínusz 1 százalékos ingadozási sávot szélesítették ki 2,25 százalékra, ezzel egyidőben pedig a dollárt le-, a jent és az európai devizákat felértékelték. 1973-ban eltörölték a kötelező jegybanki intervenciót, (azt, hogy a dollárral szembeni árfolyam 1 százaléknál nagyobb kilengése esetén az adott jegybanknak vissza kellett terelnie az árfolyamot) a valuták szabad lebegtetésének bevezetésével pedig a Bretton Woods-i kompromisszum felbomlott. 1976-ban pedig már az aranyra való hivatkozás is kikerült a devizák értékének meghatározásából.
A dollár-arany kapcsolat 1971-es egyoldalú amerikai megszüntetése alapjaiban rendezte át a világgazdaság fejlődését. Ám a világ nem volt felkészülve a gyengülő dollár következményeire.
Miközben az európai jegybankok és Japán még csak kapkodta fejét az évszázadokon át többé-kevésbé jól működő aranyalapú pénzügyi rendszer tovaillanásán, addig az USA már gőzerővel indult el az új pénzügyi rendszer mentén. A Bretton Woods-i rendszer összeomlása óta az USA gyakorlatilag folyamatosan ikerdeficittel működik, a világ fokozatosan belemerült a dollárlikviditásba.
Elemzők leginkább dollár-Wall Street rezsimként nevezik a korszakot, amelyben a világ vezető devizáinak árfolyamát elméletileg az úgynevezett szabad lebegés határozza meg. Gyakorlatilag azonban a monetáris hatóságok kivétel nélkül beavatkoztak nemzeti fizetőeszközük értékének alakításába. Úgynevezett piszkos lebegtetés, vagyis nem konkrét szabályok, hanem ad hoc döntések szerint interveniáltak a káros árfolyamelmozdulások semlegesítése érdekében.
A hetvenes években főleg a fejlett ipari országoknál halmozódtak a dollártartalékok, addig mára az ázsiai országok lettek az USA fő partnerei. Beszédes adat, hogy a dollárban denominált nemzetközi tartalékok nagysága az elmúlt 37 évben mintegy 25-szörösére emelkedett. A világ nyakába zúdított dolláreső olyan pénzügyi innovációkat hozott létre, mint az euro-dollár piac, amelyben a dollár úgy tölt be pénzfunkciókat, hogy arra az amerikai jegybanknak nincs közvetlen befolyása.
Felgyorsult a monetáris intézményrendszer kiépülése
A Bretton Woods-i egyezmény évtizedekig megfelelt a globális pénzügyi struktúrával szembeni elvárásoknak. Amikor azonban a hatvanas évek folyamán egyre inkább láthatóvá vált az Egyesült Államok elkötelezettségének gyengülése, a Nyugat-Európának új nemzetközi monetáris konstrukciót kellett létrehoznia, amelynek középpontjába a régió legerősebb valutáját, a német márkát állították.
A közös piac kifejlődése szükségessé tette a közös európai valuta bevezetését, az egységes piac létrehozása pedig életre hívta az egységes valuta, a monetáris unió programját. Európában 1979-ben létrehozták Európai Monetáris Rendszert (EMS), mely a tagországok devizáit egymáshoz képest szűk árfolyamsávban tartotta, a sáv szélein jegybanki intervenciós kötelezettséggel. A rendszer célja a rendkívüli árfolyammozgások kiszűrése és a szabad átválthatóság megvalósítása volt, beillesztve a teljes európai integrációs folyamatba.
Később a célok közé felkerült az ECU, majd az euró, az egységes európai fizetőeszköz bevezetése is, amelyre készpénz formájában végül 2002-ben került sor.
A BrettonWoods-i kompromisszum jó két évtizeden át stabilan működött, keretei közt sikerült lebonyolítani Európa-szerte a nagy állami fejlesztési, iparosítási programokat. A világgazdasági konjunktúra kiteljesedett, a dollár iránti kereslet megnövekedett.
Ám 1968-ra az amerikai fizetési mérleg deficites lett. A dollár stabilitásába vetett bizalom csökkenése miatt az USA-nak egyre nagyobb mértékben kellett a külföldi jegybankok által felkínált dollárokat aranyra cserélnie. Az amerikai aranytartalékok apadni kezdtek, ami oda vezetett, hogy 1971 augusztusában az USA felrúgta a dollár rögzített árfolyamon való aranyra váltását. A Nixon-sokk - kattintson a képre a képgaléria megtekintéséhez -->
[enews_gallery id='351954']
