BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mélypontra jutott a forint

Devizapiac. Újabb lélektani határt tört át a múlt hét végén a forint kurzusa: pénteken az eurót 290 forint fölött váltották a kereskedők a devizapiacon; napi mélypontján már 291,21 egységnyit kellett adni a magyar devizából az unió közös pénzéért. Zárásra a forint ugyan a 288,69-os szintig visszaerősödött, ám ez is történelmi mélypontnak számít az euróval szemben. A többi vezető devizához képest is gyenge a magyar fizetőeszköz: a svájci frank 195, a dollár 227,5 forint fölé drágult a múlt hét utolsó napján, a jen pedig 2,567 forintba került, erre csaknem nyolc éve nem volt példa.

„A gyengülés elsődleges oka nem idehaza keresendő, nagy szerepet játszanak benne a régióval kapcsolatos félelmek” – mondta lapunknak Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója. Való igaz, a zloty és a cseh korona is kőként esik mostanában. A lengyel fizetőeszköz például négy és fél éves mélypontra került pénteken, amikor a 4,4-es szintet is áttörte az euróval szemben, tavaly nyár óta pedig 36,7 százalékot gyengült a közös pénz ellenében, jóval többet, mint a forint, amely ez idő alatt 26,3, vagy mint a korona, amely mindössze 21,6 százalékot hanyatlott az euróhoz képest. Forián szerint emellett a magyar államkötvényeket érintő leminősítési kockázatok és a rubel gyengélkedése is hozzájárul a forint mélyrepüléséhez.

„A mostani forintgyengülés a magyar gazdaság jelenlegi állapotával támasztható alá” – állítja Hamecz István, az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója. Ezenkívül az is hozzájárul, hogy az inflációs cél tartása miatt a a Magyar Nemzeti Bank is azt szeretné most, ha gyenge lenne a forint. Hamecz szerint az infláció alakulása alapján MNB legalább a 300-as váltási szintig, de akár tovább is engedhetné süllyedni a magyar fizetőeszközt az euróval szemben. Ami gátat szabhat ennek a folyamatnak, az az, hogy a túlságosan gyenge forint a devizahitelek tömeges bedőléséhez vezethet, vagyis veszélyeztethetné a pénzügyi rendszer stabilitását. Hasonló véleményen van Forián is. „Tavaly ősszel az MNB 285 forintos euróárfolyamnál beavatkozott, azóta azonban változott a hozzáállása. A kordában tartott forintgyengülés már nem jár komoly inflációs veszéllyel, a 300 forintosnál magasabb euróárfolyamnál azonban a bankrendszer stabilitása meggyengülhet” – mondja a befektetési igazgató.

Szakemberek szerint célszerű hosszabb távon berendezkedni a gyenge forintárfolyamra. „Valószínűleg romlik majd a helyzet, ezért nem kellene a forintnak erősödnie” – mondja Hamecz. A régióban várható események is a további gyengülést valószínűsítik. A kelet-közép-európai térség gazdasági teljesítménye ugyanis elmaradhat a várakozásoktól, az infláció is alacsonyabb lehet a prognosztizáltnál, erre pedig a régiós jegybankok további lazítással reagálhatnak, és ez az összes régiós devizát lejtőre küldheti. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.