BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos viharkárok

Milliárdos károkat okozott a hét végi vihar – a lapunk által megkérdezett biztosítók előzetes adatai szerint főként a tetőszerkezetek sérültek. Bajnai Gordon miniszterelnök eközben azt kérte a biztosítóktól, a lehető legrövidebb időn belül teremtsék meg a gyors előlegfizetés lehetőségét, illetve javasolta, dolgozzanak ki olyan biztosítási csomagot, amely kifejezetten természeti károk esetén nyújt segítséget.

A miniszterelnök részben nyitott kapukat dönget: a kárkifizetés a biztosítók tájékoztatása szerint ugyanis már folyik, és napokon belül le is zárulhat, hiszen a lakásbiztosításnál alapelemként szerepel a konstrukcióban minden ilyen jellegű kár. Az Aegon tegnapi becslései szerint mintegy 1500 biztosított családot érintett a hét végi vihar, a kár 250 millió forint körüli. A biztosító szakértőket csoportosított át az érintett területekre, a kárfelmérés folyamatos, így az ügyfelek átlagosan négy napon belül hozzájuthatnak a pénzükhöz. Az ítéletidő által leginkább érintett terület Nyíregyháza és környéke, az átlagos kárérték ingatlanonként 170-200 ezer forint. (Az Aegon lakásbiztosításban piacvezető, az idén országosan öszszesen 5400 kárbejelentést kapott, az eddig kifizetett összeg 225 millió forint. Ilyen szempontból a múlt év „kiemelkedő” volt: csaknem 47 ezer, a szélsőséges időjárás okozta kárt rendeztek, közel 2,59 milliárd forintos kifizetéssel.)

Érkeznek a bejelentések az Allianzhoz is, ahol szintén több száz kárról és több mint 25 millió forintos várható kifizetésről számoltak be. Horváth Andrea, a társaság vezérigazgató-helyettese elmondta: az épületkárok mellett tömegesen jelentenek gépjárműkárokat is. A biztosító előzetes adatai szerint a károk kétharmadát jégverés okozta, de gyűlnek a beázások és a villámcsapások miatti bejelentések is. A Generalinál egyelőre annyit mondtak, hétfő délelőttig több mint 500 bejelentést regisztráltak, szintén Nyíregyháza és Kisvárda környékéről, a térségben a lakásbiztosítások kétharmadát kezelő Groupama Garanciához pedig csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében közel 2000 bejelentés érkezett.

A casco biztosításoknál a moduloktól függ, megtéríthetők-e a viharok által okozott töréskárok. Bizonyos módozatokban az elemi károk benne vannak az alapkockázatokban is, de a töréskár már nem, így kifizetésre biztosan csak az számíthat, aki teljes körű vagy töréskár-kiegészítéssel rendelkező cascót kötött – mondta el lapunk kérdésére Vereczki András, az Aegon Biztosító vezérigazgató-helyettese. Rossz hír az autósoknak, hogy a legtöbb társaságnál csak az első biztosítási eseményig jár a kármentességi kedvezmény, így a mostani kifizetések miatt jövőre akár havonta több tízezer forinttal is emelkedhet a casco díja. A lakásbiztosításoknál is hasonlóan járnak el a biztosítók, ám a felár jellemzően csak két-háromezer forint lesz éves szinten. VV

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.