BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szigorú bankmentés - Az EU kész akár kényszeríteni is

Akár tevékenységi körük szűkítésére is rákényszeríthetik a kormányok azokat a pénzintézeteket, amelyeket jelentős összegű támogatással mentenek meg – ezt tartalmazza egyebek mellett az Európai Bizottság tegnap kiadott közleménye, amely a bankmentő csomagok elbírálásának szempontjait vázolja.

A válság kezdete óta a tagországok közül több óriási összegeket pumpált egyes bankokba, és az ezekhez kapcsolódó szerkezetátalakítási programokat azok megindításától számítva hat hónapon belül engedélyeztetni kell a brüsszeli versenyfelügyelőkkel. Jelenleg is számos ilyen dosszié fekszik a bizottsági illetékeseknél.

Brüsszel a krízisre való tekintettel a szokásos 2-3 helyett akár ötéves szerkezetátalakítási programokat is engedélyezhet, 50 százalék alá is leviheti a nem állami források alsó határát, és akár több egymást követő mentőakciót is engedélyezhet – derül ki a közleményből.

Ugyanakkor a szokásosnál szigorúbb átvilágításon kell átesniük a pénzintézeteknek, ez úgynevezett stressztesztek elvégzését és a kockázatos eszközök pontos számbavételét is magában foglalja. Vigyázni kell arra, hogy a támogatást ne versenytorzító módon – például dömpingárú termékek bevezetésére – használják fel a bankok.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.