BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem mindent mutat meg a kgfb-kalkulátor

Akciók. A biztosítók által a számos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány során meghirdetett akciókat nem vagy csak részben jelenítik meg az internetes ár-összehasonlító kalkulátorok – figyelmeztet az Aegondirekt.hu. Mivel a kalkulált díjak között nemegyszer csak néhány ezer forint a különbség, és ezek az akciók sok esetben ennél nagyobb mértékben is kedvezőbbé tehetik a kötelező biztosítás díját, az autósoknak érdemes ezeket is figyelembe venniük.

Az Aegondirekt.hu direkt biztosítási szolgáltató is két akcióval indult a kgfb-kampányban, amelyek önmagukban is igénybe vehetők: havi egy forintért kínálnak most lakásbiztosítást, valamint az Aegon magán-nyugdíjpénztári be-, illetve átlépés esetén egy 5000 forintos kupont is adnak, amelyet az ügyfél bármelyik biztosításuk díjára beválthat. „Kedvező kötelező biztosítási díjak mellett a két akciónk összességében akár 35-40 ezer forintos megtakarítást is eredményezhet” – mondja Marosvölgyi Péter, az Aegondirekt.hu szakmai vezetője.

Marosvölgyi elmondta: október közepétől több mint három tucat nyereményjátékot és akciót számoltak össze a munkatársak, ezeket egyesével végignézni szinte lehetetlen. A legtöbb piaci szereplő nyereményjátékkal csábítja leendő ügyfeleit. A Netrisk online alkusz ajánlata a legértékesebb: a kampány végeztével 15 millió forint kézpénzt sorsolnak ki. A CLB alkusz ismét tippelős játékot hirdetett, aki jól tippeli meg kötelező biztosításának jövő évi díját, és meg is köti azt még a ténylegesen fizetendő összegek ismerete előtt, annak az alkusz megfizeti a teljes díjat. A Biztosítas.hu alkusz egy Mitsubishi Colt gépjárművet sorsol ki ügyfelei között, ezzel ismét visszahozva a kötelezőkampányba az autónyereményt.

A nyereményjátékok mellett a garantált novemberi ajándékokra érdemesebb még odafigyelni: hiszen például egy-két havi biztosítási díj vagy kapcsolódó biztosítások ajándékként már egyértelműen a kötelező díját teszik éves szinten vonzóvá. A CIB Bank alkusza például minden ügyfelének, aki nála vált kötelezőt, 5000 forintot ír jóvá a számláján, ha a kötelező díját CIB-es bankszámláról rendezi. Az Union Biztosító külön erre a célra létrehozott weboldalán 25 százalékos kedvezményt kínál a váltóknak, ha online intézik a váltást. A kedvezmény csak az oldalon érhető el, így más kalkulátorok ezt az akciót nem számolják. A Groupama Garancia Biztosító ingyenes asszisztenciaszolgáltatást és közlekedési baleset-biztosítást ad a kötelező mellé, míg a Porsche Bank a leggyorsabban szerződést kötő három ügyfelének katalógusból választható élményt kínál. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.