A "Csontváry: Legendák fogságában" című kötet szerzője, Molnos Péter az életmű eddig ismert 74 alkotását további kettővel - az Olasz halász és az Önarckép című vásznakkal - bővítette. Ugyanakor több tucatnyi lappangó műről a most kiadott kötet sem tudott színes reprodukciót közölni, és csak a szerencsében bízhatunk, hogy azok közül néhány a következő években, évtizedekben előkerül.
Ez persze óriási szakmai és műkereskedelmi szenzációt jelentene; emlékezetes, hogy a hazai műkincspiaci leütési rekordot éppen egy Csontváry-festmény tartja 230 millió forinttal (A szerelmesek találkozása, Kieselbach galéria, 2006.).
A Magányus cédrus festőjének legjelentősebb képei persze jól ismertek és - legalábbis idehaza - mind a szakma, mind a nagyközönség szemében egyértelmű tisztelet övezi őket. Ugyanakkor Kieselbach Tamás úgy látja: a ma jórészt Pécsett látható életmű csak akkor vívhatna ki nemzetközi szinten is méltó figyelmet, ha Budapesten megépülne egy külön e célra tervezett múzeum, és azt minden ide látogató turista könnyen elérhetné.
Ez már csak azért is fontos volna, mert az óriási méretű vásznak csak megfelelő nagyságú térben tudnak érvényesülni - húzza alá a galériatulajdonos. Egy-egy jelentős művésznek a világ számos országában szenteltek külön múzeumot: elég, ha Vincent van Gogh-ra (Amszterdam, Van Gogh múzeum) vagy J.M.W. Turnerre (London, a Tate Britain Turner-szárnya) gondolunk.
Molnos Péter most megjelent könyve számos új kutatási eredményt tartalmaz, ugyanakkor az életművel kapcsolatban új, egyelőre megválaszolhatatlan kérdéseket is felvet. Az Aba-Novák Vilmos, Derkovits Gyula és Batthyány Gyula monográfusaként is ismert művészettörténész egyebek mellett kétségesnek tartja, vajon hitelt adhatunk-e a kutatás által mindeddig "Szentírásként" kezelt Csontváry-emlékiratokban foglalt valamennyi adatnak. Így például nem biztos, hogy valóban a helyszínen készültek a legjobban ismert, legnagyobb méretű Csontváry-képek, például a Taormina vagy a Baalbek - véli Molnos.
